Vágólapra másolva!
Csak Michael Andrettivel hajlandó beszállni a Forma-1-be a General Motors. A cég vezérigazgatója, Mark Reuss az AP-nek kijelentette: a GM elkötelezte magát amellett, hogy Andrettivel együttműködve versenyezzen a F1-ben.

A General Motors alá tartozó Cadillacet állítólag felkérték, hogy különálló egységként csatlakozzon a sorozathoz, mert ez lehetővé tenné, hogy a márka motorbeszállítóként vagy egy meglévő csapat partnereként legyen a mezőny része, ez azonban nem opci a General Motors számára.

Michael Andretti készen áll a Forma-1-re Forrás: Chris Owens/IndyCar

"A GM elkötelezte magát amellett, hogy Andrettivel együttműködve versenyezzen a Forma-1-ben. Az Andretti-Cadillac együttműködése két egyedülálló entitást egyesít, melyek külön-külön is versenyzésre hivatottak, és mindkettő hosszú évek óta sikeres a motorsportban szerte a világon" - jelentette ki a General Motors vezető tisztségviselője.

Ezért a késés

Habár Michael Andretti már nagyon előrehaladt a Forma-1-hez való csatlakozás ügyében, csapatának például már van is egy 2023-as autója a szélcsatornában, közben a Ferrari nyitott egy esetleges motorbeszállítói megállapodásra, ahogy az Alpine is. A csapat maga 2025-ben szeretne bemutatkozni a Forma-1-ben, de úgy tűnik, az F1 kiváró hozzáállása miatt ez csúszni fog. A Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA már jóváhagyta az Andretti-Cadillac csatlakozását, de a Formula One Managemant még vizsgálja, hogy anyagilag értékes-e a bővülés a Forma-1 számára, és a csapatoknak is vannak fenntartásaik Andretti érkezésével kapcsolatban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!