A 22 éves versenyző 2019 és 2023 között a Red Bull junior programjában vett részt, mielőtt a tavalyi szezonban a sérült Daniel Ricciardót helyettesítve debütált az F1-ben az osztrákok fiókcsapatánál, az akkor még AlphaTauri néven futó istállónál.
Az új-zélandi pilóta egy podcast-műsorban felidézte, hogyan került a Red Bull junior programjába és mennyire meglepte a Red Bull motorsport-tanácsadójának, Helmut Markónak a megkeresése. "Akkor éppen Új-Zélandon versenyeztem a Toyota Racing Series-ben olyan későbbi F1-es pilótákkal együtt, mint Lando Norris és Lance Stroll. A mezőnynek a tagja volt egy akkori Red Bull-pilóta, Lucas Auer is, nekem pedig az első hétvégém egész jól sikerült.
Marko rám is felfigyelt azon a versenyen, lenyűgözte a teljesítményem és felkért, hogy csatlakozzak a junior programjukhoz
- árulta el Lawson, aki szinte sokkot kapott a telefonhívás után.
Emlékszem, hogy akkora sokkot kaptam, hogy még járni sem tudtam. Elöntöttek az érzelmek, majd azt mondtam magamnak, muszáj sétálnom egyet, talpra kell állnom. Nagyon furcsa volt az egész
- emlékezett vissza Lawson, aki szerint a junior programban való részvétel nélkül esélye sem lett volna bekerülni a Forma-1-be.
A hírek szerint a 22 éves pilóta előtt újabb nagy esély áll, mert a Szingapúri Nagydíjtól kezdve át fogja venni Daniel Ricciardo helyét az RB csapatánál. Ezt a hírt erősítheti, hogy Bakuban Helmut Marko azt nyilatkozta, Szingapúrban bejelentést fognak tenni a Cunoda Júki melletti RB-ülésről.