Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Azeri Nagydíj után több pilóta vagy csapat ellen is vizsgálat indult, estére pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) sorra közölte azok eredményeit.

A 2024-es F1-es Azeri Nagydíj a bakui futamok történetének egyik legizgalmasabb versenyét hozta. A McLaren annyira örült Oscar Piastri sikerének (és Lando Norris negyedik helyének), hogy a szerelők még a verseny vége előtt, a virtuális biztonsági autós fázis alatt elkezdtek kiszaladni a garázsból a díjátadó helyszíne felé. A csapattagoknál voltak felszerelések is, miközben a mezőny hátsó feléből néhány pilóta még a bokszutcába hajtott, így pedig potenciálisan nem biztonságos körülményeket teremtettek a wokingiak emberei. Az FIA úgy döntött, ezért 5000 eurós pénzbüntetést kap a csapat.

F1, Forma-1, Azeri Nagydíj, McLaren, Lando Norris
Pénzbüntetést kapott a McLaren az F1-es Azeri Nagydíj után
Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP

Vizsgálat indult a futam hajrájában balesetező Sergio Pérez és Carlos Sainz incidensét is, ám végül nem kapott büntetést egyik pilóta sem.

Max Verstappent, Esteban Ocont, Pierre Gaslyt és Nico Hülkenberget pedig azért vizsgálták, mert mind a négyen a VSC-fázis alatt előztek. A vizsgálataik eredményeként végül egyaránt figyelmeztetést kaptak a pilóták.

A 2024-es Forma-1-es szezon szeptember 20. és szeptember 22. között a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!