Az F1-es Katari Nagydíj első, pénteki napján a szabadedzés után a szezon utolsó, hatodik sprintidőmérője következett. A loszaíli sprintkvalifikáció első és második szakaszában a Forma-1-es versenyzőknek új, közepes keverékű gumikon kellett körözniük. A 12 perces SQ1 elején nem sietett annyira a pilóták nagy része, de négy perc elteltével már mindenki a pályán volt. Nagy volt a forgalom, az FIA levezető körre vonatkozó szintidejét Fernando Alonso, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg kivételével mind a 17 pilóta túl is lépte, de ennek nem voltak következményei. Az első gyors körök után Lando Norris volt az élen, és végül a sorra érkező javítások után is így maradt: a McLaren-pilóta egy ideig George Russell-lel azonos időeredménnyel vezetett, végül egyedül, 1:21,356 perces idővel nyerte az SQ1-et. Az első etapból Sergio Pérez, Cunoda Juki, Esteban Ocon, Csou Kuan-jü és Franco Colapinto búcsúzott, de a 14. és a 17. helyezettet mindössze 17 ezred választotta el egymástól (a 14. Liam Lawson és a 15. Alexander Albon ráadásul holtversenyben zárt), azaz rendkívül szoros volt a küzdelem.

Fotó: Giuseppe CACACE / AFP
A 10 perces SQ2 eleje újabb holtversenyt hozott, ezúttal Oscar Piastri és Max Verstappen állt azonos idővel – egy ideig az élen is, ám az ausztrál körét később pályaelhagyás miatt elvették. Később Piastri javítani tudott, a négy élcsapat megmaradt hét pilótája magabiztosan jutott tovább a Norris által 1:21,231-es idővel megnyert második szakaszból. Ez Fernando Alonso, Alexander Albon, Valtteri Bottas, Lance Stroll és Kevin Magnussen számára nem sikerült. Liam Lawson pedig a bravúros továbbjutásával (valamint Cunoda és Pérez SQ1-es kiesésével) újabb lépést tett egy 2025-ös Red Bull-ülés felé is.

Fotó: Giuseppe CACACE / AFP
Ez történt az F1-es Katari Nagydíj sprintidőmérőjének utolsó szakaszában
A nyolcperces utolsó szakaszban már a lágy abroncsoké volt a főszerep, és ezeken is legyőzhetetlennek bizonyult Lando Norris. A brit pilóta 1:21,012 perces idővel kezdett, és ugyan nem tudott javítani,
Norris ezzel is Russell, Piastri, Sainz, Leclerc, Verstappen, Hamilton, Gasly, Hülkenberg és Lawson előtt megnyerte a katari sprintkvalifikációt.
Az F1-es Katari Nagydíj hétvégéje szombaton, magyar idő szerint 15 órától a 19 körös sprintfutammal folytatódik, majd 19 órától a vasárnapi verseny rajtrácsát meghatározó időmérőt rendezik. Az 57 körös loszaíli futamra vasárnap 17 órától kerül majd sor.
Kapcsolódó cikkek


