Vágólapra másolva!
Több pilótát is vizsgáltak a Forma-1-es Osztrák Nagydíj időmérő edzését követően nem biztonságos incidensek miatt.

Az F1-es Osztrák Nagydíj kvalifikációja után Lewis Hamiltonnak és Nico Hülkenbergnek is jelenése volt a versenyfelügyelőknél, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított mindkét pilótával szemben. A Haas német versenyzője, Hülkenberg ráadásul nem a Forma-1-es időmérő után került először a középpontba szombaton, hiszen korábban a sprintfutam után is hátrasorolták őt

Forma-1, F1, Osztrák Nagydíj, 2024, Lewis Hamilton, időmérő
Lewis Hamilton ötödik helyen zárt az F1-es Osztrák Nagydíj időmérőjén
Fotó: CHRISTIAN BRUNA / POOL / AFP

Ezúttal Nico Hülkenberget azért vizsgálták, mert az időmérő első és második szakaszában sem a szabályoknak megfelelően hajtott ki a garázsából a bokszutca gyors sávjába, ezzel veszélyes pillanatokat okozva a riválisai számára is a Q1-ben és a Q2-ben. Hülkenberg végül a kvalifikáció harmadik szakaszába jutott, és ott a kilencedik helyen végzett. A vizsgálat eredménye alapján a Haas megrovásban részesült.

A Lewis Hamiltonnal szemben indított vizsgálatnak is meglett az eredménye

A Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton volt a másik pilóta, akinek jelenése volt a versenybíróknál az időmérő leintése után. A 39 éves autóversenyző a spielbergi kvalifikációt az ötödik helyen zárta, majd vele szemben hasonló okból indítottak vizsgálatot, mint Hülkenberg esetében: az FIA dokumentuma alapján nem biztonságos kiengedéssel vádolták meg Hamiltont. Mint kiderült, 

a brit pilóta autóján rajtafelejtették a hátsó emelőt, kikanyarodásnál pedig a berendezés leborult a W15-ösről, majd a földre esett. 

Az eset miatt végül a Mercedes csapatát 5000 eurós pénzbírsággal sújtották.

Később az FIA arról is tájékoztatott, hogy a holland Max Verstappent is vizsgálták a szükségtelenül lassú Q3-as kivezető köre miatt, de végül ez büntetés nélkül maradt.

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj hétvégéjén a 71 körös spielbergi versenyre vasárnap 15 órától kerül majd sor. Az élről Verstappen indul, aki a karrierje 40. F1-es pole pozícióját szerezte.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!