Kövesse velünk a Belga Nagydíj időmérő edzésének történéseit!
A Belga Nagydíj első szabadedzését a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen nyerte, míg a másodikon a McLarennel versenyző Lando Norris nyert csapattársa előtt. A harmadik szabadedzést pedig gyakorlatilag elmosta az eső, de így is Max Verstappen érte el a legjobb köridőt.
A Belga Nagydíj időmérő edzését 16 órakor rendezik Spa-Francorchamps-ban.
Max Verstappen 10 helyes rajtbüntetést kapott, amiért motort cseréltek az autójában a Magyar Nagydíjat követően, így számára különösen fontos lesz az időmérő edzés.
Az edzésen két alkalommal lengették a piros zászlót, előbb Lance Strollnak, az Aston Martin kanadai versenyzőjének kisebb balesete, majd pedig a hevessé váló esőzés miatt.
Esőt jósolnak az időmérő edzésre is, elvileg 20 perc múlva újabb zivatar érkezik.
Már a besorolsánál volt egy ki galiba. A Haas még érvényesen, de furán állt be.
Nyolc perc múlva ugyanis jöhet az újabb eső.
Közben már Verstappen is a pályán, hatalmas a vízpermet nehezíti a versenyzők dolgát.
Még pedig arra, hogy nincsen tapadás.
1:57.411-es idővel Piastri áll jelenleg az élen.
1:56.003-as idővel már a holland címvédő vezet.
Ez annyira nem is meglepő, mivel az egész mezőny kint van most.
Verstappen mögött jelenleg Gasly és Piastri áll a Q1-ben.
De továbbra is esőt jósolnak.
Most Piastri az élen, Vertsappen és Leclerc van mögötte.
1:54.938-as idővel újra Verstappen vezet
A Mercedes pilótája nagy bajban van röviddel a Q1 vége előtt.
Feljött a harmadik helyre.
Hülkenberg, Magnussen, Cunoda, Sargeant és Csou búcsúzott a Q1-ben.
A Red Bullnál nem számítanak esőre, Verstappen nem siet.
Legalábbis a Mercedesnél, de ezt Spában szinte lehetetlen megjósolni.
Méghozzá azt, hogy szemerkél az eső. Jöhetnek az újabb izgalmak?
Norris, Albon, Ocon jelenleg a sorrend az élen.
A holland címvédő nagyon jó formában, úgy néz ki, maximum a McLarenek foghatják meg.
1:53.857-es volt Verstappen ideje.
Többek között Russel és Leclerc is bajban van.
Verstappen, Norris, Leclerc az első három sorrendje.
Ez újabb esély a pilótáknak a javításra.
Albon, Gasly, Ricciardo, Bottas és Stroll esett ki. Verstappen az élen.
A nagyok bennmaradtak, elképesztő izgalmak várhatóak.
A nagy kérdés, hogy valaki meg tudja-e verni Max Verstappent. Igaz, a holland 10 rajthelyes büntetése miatt biztosan nem indulhat majd az élről.
1:54.011-es idővel, a két McLaren sem tudta megfogni elsőre.
1:53.159-es idővel már Verstappen vezett, Pérez a második.
De nagyon apró szemű, nem ázik a pálya, de nem is szárad.
Utána jöhet az utolsó nagy roham. Verstappen, Pérez, Hamilton jelenleg a sorrend az élen.
Verstappen büntetése miatt jelenleg úgy néz ki, hogy az első helyről rajtolhat majd. Egy perc van hátra.
Jelenleg a Ferrari versenyzője a második helyen.
Verstappen volt a leggyorsabb, de Leclerc indulhat majd az élről. Mögötte Pérez és Hamilton indulhat majd.