Vágólapra másolva!
A hétvégén sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt váratlan problémába ütköztek a szervezők, ugyanis a szerda délutáni jéggel kísért óriási esőzésnek köszönhetően elárasztotta a víz a bokszutcát a Hungaroringen.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon biztosan telt ház lesz, ugyanis a vasárnapi futamra szóló jegyek már januárban elkeltek. A Hungaroringon rengeteg fontos módosítás várja majd a pilótákat, még a legendás Ayrton Sennára is megemlékeznek, a győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők a tavalyi évhez hasonlóan pedig ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják majd.

A Magyar Nagydíjon pénteken 13.30-kor lesz az első szabadedzés, amelyet megelőzően váratlan akadályba ütköztek a szervezők, ugyanis szerda délután óriási vihar csapott le a mogyoródi versenypályára. 

A jéggel kísért brutális esőzésnek köszönhetően az özönvíz elárasztotta a bokszutcát, 

a vihar pedig a McLarennél okozta a legnagyobb károkat, ugyanis megrongálódott az új létesítményük teteje - számolt be róla a formula.hu.

A hétvégi csúcsesemény pénteki rajtjára remélhetőleg minden akadály elhárul, és gond nélkül elindul az első szabadedzés.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a Hungaroringen.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!