Logan Sargeant második F1-es idénye sem alakul eddig jól, az amerikai pilóta még pontot sem szerzett, ráadásul szinte mindig kikap csapattársától, Alexander Albontól. A 23 éves versenyző felettébb gyenge teljesítménye miatt már egy ideje arról szólnak a hírek, hogy veszélyben van a jövője és hamarosan távozhat a csapatától. Az biztos, hogy 2025-ben már nem lesz maradása az amerikainak Carlos Sainz érkezése miatt, de a brit istálló már a szezon közben leválthatja, ezzel pedig Sargeant Forma-1-es karrierje is könnyen véget érhet.
A Williams csapatfőnöke, James Vowles korábban azt mondta, továbbra is támogatják az amerikait, ugyanakkor nem jelentette ki határozottan, hogy Sargeant jövője teljesen biztos lenne az idei szezonban.
"Azt hiszem, már korábban is mondtam: érdemeld ki a helyed. Silverstone-ban és Budapesten ki is érdemelte. Ehhez a hétvégéhez képest többet várnék tőle, de nem fogok egyik versenyről a másikra dönteni.
Amit nem akarok, hogy itt ülök és azt mondom, hogy Logannak abszolút a végtelenségig helye van ebben a helyzetben. Ki kell érdemelnie, ahogy nekem is a munkámat, és Alexnek is a helyét.
Ha teljesít, az briliáns, ha nem, akkor újra kell gondolnom a lehetőségeimet" - mondta a Williams csapatfőnöke Sargeant kapcsán.