A Forma-1-es Olasz Nagydíj során vált beszédtémává, hogy a McLaren és a Mercedes is olyan, rugalmasabb első szárnyat használ, amely komoly segítséget nyújthat e két csapat számára. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko beszélt is arról, hogy szeretnének hasonló első szárnyat építeni a saját autóikra – amennyiben ez valóban szabályos. Mint kiderült, a monzai versenyhétvége után a konstruktőri pontversenyt vezető Red Bull mellett a Ferrari is az FIA-hoz fordult, hogy beszéljenek az említett alkatrész kialakításáról. Szeretnék, ha a szövetség műszaki vezetője, Nikolasz Tombazisz tisztázná a szabályosság határait.
„Szerintem a szabályok teljesen egyértelműek és ez az FIA dolga. Nyilván tesztelték őket és átmentek, ugyanakkor
a szabályzat megfogalmazását is figyelembe kell venni.
Azonban, ha visszaemlékezünk 2021-re, Baku körül volt egy változás az első szárnyakra vonatkozó szabályokban, úgy is, hogy a mi akkori szárnyaink átmentek a teszten. Szóval ez az FIA problémája és rájuk hagyjuk, hogy megoldják. Ha valóban elfogadható, akkor muszáj lesz nekünk is foglalkozni vele" – idézte a Red Bull főnökét, Christian Hornert a Motorsport.
James Allison, a Mercedes műszaki igazgatója szerint a csapata nem tart attól, hogy az első szárny szabályosságának felülvizsgálatán fennakad, és ezzel akár a kizárás fenyegetné, mert ahogy minden csapat, úgy a Mercedes is tudja, hol a határ.
„Szerintem mind azon vagyunk, hogy az FIA rugalmassági tesztjén átmenjünk. Ráteszik a terhelést és nem szabad egy bizonyos mértéknél jobban elmozdulnia. Amennyiben ennek megfelel és úgy hajlik meg a szárny, ahogy bármi, amit terhelés alá helyeznek, az irányító testület nem fog drámát csapni.
Nem hiszem, hogy szabályos lenne olyan dolgot felrakni, ami egyes sebességeknél csinál dolgokat.
Szerintem az a szabályos, ami egyszerűen jobban meghajlik, minél nagyobb a terhelés rajta, ahogy minden anyag teszi. Szóval ez az a játszótér, amiben a legtöbben játszanak.”