Vágólapra másolva!
A Mercedes F1-es csapatának főnöke, Toto Wolff szerint George Russell és Andrea Kimi Antonelli jövője is be van biztosítva a német istállónál, így Max Verstappen érkezése jelenleg nem opció számukra.

Nemrég vált hivatalossá, hogy a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton utódja 2025-től Andrea Kimi Antonelli lesz a Mercedesnél. A német istállónál George Russell továbbra is megőrzi helyét, így ő lesz a 18 éves olasz tehetség csapattársa, mindez pedig kizárja Max Verstappen érkezésének lehetőségét. 

Toto Wolff korábban meg akarta szerezni a Red Bull háromszoros világbajnokát, az egykori vb-győztes Nico Rosberg pedig úgy látja, ha Verstappen elérhető lesz jövőre, akkor pilótafronton komoly dilemma elé néz majd a Mercedes.

Toto Wolff
Toto Wolff szerint Russell és Antonelli jövője is be van biztosítva a Mercedesnél
Fotó: AFP (Photo by Andrej ISAKOVIC / AFP)

Wolff azonban ezt az állítást tagadta, szerinte ez a kérdés már eldőlt. "Velük kettőjükkel fogjuk folytatni. Nagyon fiatalon kerültek a juniorprogramba, és egyértelmű, hogy mindig a legjobbakat választod. A jelenlegi állás szerint ők alkotják majd a felállást. Az elmúlt pár évben nyílt volt a párbeszéd, és voltak időszakok, amikor mélyebben beszéltünk róla, de sosem jutottunk el odáig, hogy tényleges feltételeket kezdjünk összeállítani" - reagált korábbi pilótája felvetésére a Mercedes csapatfőnöke, aki azért a távolabbi jövőt illetően még nem fogalmazott ilyen határozottan.

Nem flörtölök másokkal, miközben az aktuális párosunkra koncentrálunk, szóval jelen pillanatban parkolópályán van ez a dolog" - 

idézte a motorsport.com Wolff szavait.

Tizenhat versenyhétvége után a 303 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 241 pontos Lando Norris és a 217 ponttal rendelkező Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny negyedik helyén a 197 pontos Oscar Piastri áll, mögötte Carlos Sainz 184, Lewis Hamilton 164, Sergio Pérez 143, George Russell pedig 128 ponttal rendelkezik. A konstruktőrök között a Red Bull 446 ponttal vezet, 8 ponttal megelőzve a második McLarent, 39-cel a harmadik Ferrarit és 154-gyel a negyedik Mercedest.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!