Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton hétfőn hivatalosan is megérkezett Maranellóba és elkezdte ferraris pályafutását. A hétszeres világbajnok első tesztje azonban időjárási akadályokba ütközhet: a fioranói pályán szerdára zord időjárási körülményeket jósolnak.

A Mercedestől tavaly év végén elköszönő Lewis Hamilton először jelent meg a Ferrari központjában, a 40 éves sztár elegáns öltözékben mutatta meg magát hétfőn Maranellóban. A hétszeres világbajnok pilóta az első napján a Ferrari szimulátorában dolgozott, megismerkedett új mérnökeivel, köztük Riccardo Adamival, aki annak idején Sebastian Vettellel és Carlos Sainzcal is együttműködött. A tervek szerint Hamilton szerdán gurul először pályára a Ferrari színeiben, a brit versenyző a 2022-es F1-75-ös modellt fogja vezetni a csapat fioranói tesztpályáján - már amennyiben ezt az időjárás is engedi.

Hamilton ugyanis kellemetlen akadályba ütközhet, mert az előrejelzések szerint a fioranói pályán szerdára esőt és 8 fok körüli hőmérsékletet jósolnak, ezért a Ferrari felkészült a teszt elhalasztására vagy átütemezésére 

– számolt be róla az f1vilag.hu.

A hírek szerint a tesztet akár a Mugellóban vagy Imolában is megtarthatják, ha a körülmények ezt kívánják meg. Előbbi helyszín a Ferrari 1000. Forma-1-es versenyének otthona volt a 2020-as idényben, míg utóbbi jelenleg az F1-es Emilia-Romagna Nagydíjnak ad helyet hoszú évek óta.

A Forma-1 2025-ös szezonja március 14-16. között veszi kezdetét a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!