A brit versenyző, Lewis Hamilton első napja rendkívül eseménydús volt a legendás olasz csapatnál.
Hamilton először is magára öltötte az ikonikus piros overált: az új szerelés nemcsak a pilóta számára jelentett változást, de a csapat szponzorainak is, hiszen új logók tűntek fel rajta, mint például az UniCredit bank és az IBM.
A hétszeres világbajnok nem csak a pályán mutatkozott be új csapatánál, körbesétálta a maranellói gyárat is, ahol szinte minden dolgozóval találkozott és üdvözölte őket. Ebből is látszik, hogy a brit pilóta igyekszik gyorsan beilleszkedni új környezetébe.
A legizgalmasabb pillanat azonban kétségkívül az volt, amikor Hamilton először ült be a Ferrari versenyautójába. Bár az időjárás nem volt ideális - hideg és borús idő uralkodott -, ez nem akadályozta meg a pilótát abban, hogy megtegye első köreit a pályán.
Az élénksárga sisakot viselő Hamilton mellett később csapattársa, Charles Leclerc is kiment a pályára.
Az esemény természetesen hatalmas médiaérdeklődést váltott ki. Az olasz lapok címlapjain Hamilton szerepelt, és
a leglelkesebb rajongók már napokkal korábban letelepedtek a fioranói pálya mellett, hogy láthassák kedvencük első köreit a Ferrari pilótájaként.
Jacques Villeneuve, korábbi világbajnok szerint "Lewis Hamilton Ferrariba igazolása a legfontosabb átigazolás azóta, hogy Michael Schumacher elhagyta a Benettont a Ferrariért."
Hamarosan pedig az is kiderül, hogy ez a párosítás mennyire lesz sikeres, és hogy Hamilton képes lesz-e a Ferrarival is felérni a csúcsra.