Vágólapra másolva!
Ralf Schumacher tavaly nyáron jelentette be, hogy homoszexuális. Schumacher egykori felesége, Cora Brinkmann elárulta, hogy milyen érzései vannak exférje bejelentése óta.

A hétszeres F1-világbajnok Michael Schumacher öccse, az egykor szintén a Forma-1-ben versenyző Ralf Schumacher 2024 júliusában osztotta meg a nyilvánossággal, hogy homoszexuális, és a francia Étienne Bousquet-Cassagne-nal él kapcsolatban. Az elmúlt években szakértőként dolgozó expilóta majdnem 14 éven át volt Cora Brinkmann házastársa, a kapcsolatukból pedig egy gyermek is született, David. Brinkmann az exférje bejelentése után elárulta, hogy Ralf Schumachernek már a versenyzői pályafutása során is keringtek hasonló hírek a paddockban, de ő ezt nem hitte el, és a korábbi pilóta is tagadta akkor, hogy homoszexuális lenne – az egykori versenyző ugyanakkor elmondta, hogy Brinkmann már a coming out előtt tudta, hogy mi a valóság.

Ralf Schumacher, Cora Brinkmann
Cora Brinkmann az édesapjával is pózolt a Ralf Schumacherrel közös, 2001-es esküvőjén
Fotó: GERO BRELOER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Ralf Schumacher exfelesége elégette az esküvői ruháját

A fiatalon modellként dolgozó Cora Brinkmann nemrég egy német televíziós műsorban ismét arról beszélt, hogy mennyire fájdalmasan érintette Schumacher tavaly nyári bejelentése. A saját fia elmondása szerint mentális problémákkal is küzdő nő többek között azt is elárulta, hogy elégette az esküvői ruháját, amit 2001-ben viselt.
„Ennyi maradt az Escada esküvői ruhámból, nem is tudom, hogy ez miért van még mindig meg – mutatta meg Cora Brinkmann a ruhája maradványait. – A terápiám során megtanultam, hogy a csalódások gyakran hamis elvárásokhoz kötődnek. Ma már igyekszem nyitottabban és kevésbé ítélkezve közelíteni a helyzetekhez és az emberekhez. Visszahúzódás helyett inkább keresem a kapcsolatot azokkal, akik jót tesznek nekem. Ez egy olyan utazás, ahol megtanulok elengedni és előre nézni. Végre 

magam mögött akarom hagyni a múltamat, és azt kívánom, hogy Ralf hagyjon békében gyógyulni, 

hogy végre elkezdhessem gondtalanul élni az életemet."

Tavaly Ralf Schumacher úgy nyilatkozott: kész jogi lépéseket tenni, hogy a bíróság megtiltsa Brinkmannek, hogy nyilvánosan beszéljen a kapcsolatukról és az expilóta szexualitásáról – azóta viszont ebben nem történt előrelépés.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!