Vágólapra másolva!
A korábbi Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya szerint egy gyors Ferrariban Lewis Hamilton idén legyőzhetetlen lesz.

A 2025-ös szezontól már nem Carlos Sainz, hanem Lewis Hamilton lesz Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál, a brit pilóta már megtette első köreit az olasz istálló pilótájaként, sőt, össze is tört egy régebbi modellt Barcelonában. A hétszeres világbajnok januárban ünnepelte 40. születésnapját, ám az egykori versenyző, Juan Pablo Montoya szerint Hamilton esetében ez nem számít, mert továbbra is rendkívül gyors, akárcsak a 43 éves Fernando Alonso.

Lewis Hamiltonnal ugyanaz a helyzet, ami Fernando Alonsóval. Továbbra is rendelkeznek a sebességük száz százalékával.

Be tudják verekedni magukat valahogy a top 10-be az időmérőn egy gyenge autóval, viszont ha az autó képes a győzelemre, akkor sokkal előrébb lesznek" - nyilatkozta nemrég a vb-bronzérmes Montoya, aki szerint egy gyors autóval a brit sztár verhetetlen lesz.

Lewis Hamilton, Ferrari
Pályafutása nyolcadik vb-címéért szállhat harcba a Ferrarival Lewis Hamilton
Fotó: NurPhoto via AFP/Andrea Diodato/NurPhoto

Ha Hamilton gyors autót kap ebben a szezonban, akkor a néhány évvel ezelőtti, régi Hamiltont látjuk viszont, azt a Hamiltont, akit senki nem tud legyőzni, még Max Verstappen sem. 

A kérdés a Ferrari számára az, hogyan tudja őt tovább motiválni" - tette hozzá a kolumbiai, aki 2001 és 2006 között 94 Forma-1-es futamon állt rajthoz. 

Az F1 2025-ös szezonja március 14-16. között rajtol a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!