Vágólapra másolva!
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is megszólalt a nagy port kavaró ügyben. Az amerikai szakember is úgy gondolja, hogy túl sok a káromkodás a Forma-1-ben, és ennek véget kell vetni, így általában véve támogatja, hogy az FIA szigorúbban lépjen fel ezzel kapcsolatban.

A Forma-1 rajongóinak nagy része felháborodott, amikor a Forma-1 új szabályaiból kiderült, hogy a jövőben szigorúbban büntetik a versenyzők káromkodását.

F1 Grand Prix Of Abu Dhabi, Zak Brown, káromkodás
Zak Brown úgy látja, nem lehet ennyi káromkodás az F1-ben
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Gongora/NurPhoto

Tényleg a káromkodás a legfontosabb probléma a Forma-1-ben?

Mint ismert, a jelentős pénzbírságok mellett a Forma-1-es sztárok és más szériák profi versenyzői szélsőséges esetben akár pontlevonással is sújthatóak.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója például összességében támogatja a sokak szerint radikálisnak tűnő intézkedést - írja a Motorsport.

„Összességében támogatom, de vannak különböző helyzetek. Amikor egy sajtótájékoztatón vagy egy olyan helyzetben, mint amilyenben most vagyunk, nincs rá ok. De a pillanat hevében előfordulhat, hogy egy versenyző káromkodik a sisakja alatt, és az már teljesen más”

 - mondta Zak Brown.

Hozzátette, azzal, hogy hét másodperccel késleltetik az élő közvetítést, lehetőségük van megakadályozni, hogy bármi helytelent beadjanak a közvetítésbe.

"Összességében úgy gondolom, hogy talán egy kicsit túl sok a káromkodás, és ezzel kezdenünk kell valamit”

 - árulta el az 53 éves üzletember.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!