Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA holland pilóta január közepén átvette a két évvel korábban megrendelt jachtját, csütörtökön pedig a Max Verstappen’s Jet nevű X-oldal közölte, hogy egy Falcon 8X típusú magánrepülőgépet is vásárolt a Forma-1 négyszeres világbajnoka.

Fotó: Anadolu via AFP
Max Verstappen új repülőgépe drágább, de nagyobb hatótávolságú
Verstappen 2020 óta egy Falcon 900EX típusú repülőgépet használt a hosszabb újain, ám az a 12 millió euróra becsült jármű egy tankkal nagyjából 7400 kilométert tudott megtenni. A 27 éves holland versenyző új gépének viszont már 12 ezer kilométer a hatótávolsága, azaz innentől aligha kell megállnia egy-egy úton a célállomás előtt, ez pedig a versenyhétvégék között időt spórolhat neki. Igaz, ezt az árat meg is kellett fizetnie Verstappennek, a Falcon 8X típusú magánrepülőgépnek ugyanis több mint 40 millió euró az értéke.
Az idei év közepén édesapává váló Verstappen a 2024-es szezonban a bónuszokkal együtt bő 70 millió eurót keresett, azaz az éves fizetésének több mint felét költhette el a jármű megvásárlásakor.
Kapcsolódó cikkek


