Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Jorge Martín, a MotoGP címvédője miatt aggódtak a gyorsaságimotoros-világbajnokság szepangi tesztelésen. A 27 éves versenyző súlyos balesetet szenvedett, kórházba kellett szállítani.

Az Aprilia versenyzője, Jorge Martín súlyos balesetet szenvedett, a második kanyarban esett el és arccal az aszfaltnak csapódott.

Jorge Martín, súlyos baleset
Jorge Martín súlyos balesetet szenvedett
Fotó: MOHD RASFAN / AFP

Súlyos balesett szenvedett Jorge Martín

A baleset miatt az edzést piros zászlóval félbeszakították, a 27 éves spanyol motoros sérüléseit pedig a pálya orvosi központjában ellátták, majd további kivizsgálásra kórházba szállították.


A szervezők tájékoztatása szerint Martín a bal lábán és a jobb kezén sérült meg, a kórházi vizsgálatok pedig kiderítették, hogy mindkét testrésze eltört, előbbi több helyen is - írja az MTI.

"Éjszakára benntartják a kórházban megfigyelésen, holnap pedig visszarepül Európába, ahol a jobb kezét és a bal lábát is műteni kell majd" - írta közleményében a MotoGP.

Egy másik motoros, Raul Fernandez, a Trackhouse Racing versenyzője szintén kéz- és lábsérülést szenvedett szerdán és feladta a háromnapos tesztet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!