Vágólapra másolva!
Toto Wolff, a Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy 12 évig próbálta rávenni Lewis Hamiltont arra, hogy felvegyen így öltönyt, így csalódásként élte meg, amikor a brit pilótát a Ferrarinál töltött első első munkanapjára rendesen kiöltözött.

A hétszeres Forma-1-es világbajnok brit pilóta 2024 februárjában jelentette be, hogy a 2025-ös szezont már a Ferrari csapatánál fogja megkezdeni. 

A téli szünetben és a bahreini előszezoni tesztek során az embereknek volt idejük arra, hogy megszokják Hamiltont a Ferrari piros szerelésében. Toto Wolff elsőre bizarrnak találta, hiszen a brit pilóta 12 évet töltött a Mercedesnél, azonban az osztrák csapatvezető elárulta, hogy gyorsan hozzászokott a látványhoz. 

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke
Fotó: Getty Images via AFP/Clive Rose

„Eleinte furcsa volt belegondolni, hogyan fog kinézni ennyi Mercedesnél eltöltött nap után. De aztán megláttam, ahogy a piros szerelésben a piros autót hajtja. Ezekben a gyorsan változó időkben az ember gyorsan hozzászokik. Most már ez egy normális kép számomra” – mondta Wolff az OE24-nek, aki felelevenítette azt is, mit érzett, amikor a Ferrarinál kiposztolták a Hamiltonról készült képet az első maranellói munkanapján. 

A hétszeres világbajnok pilóta fekete öltönyben pózolt egy Ferrari F40-es mellett, Enzo Ferrari egykori otthona előtt. Wolff nagy rajongója a fotónak, bár a kép elkészülte után felidézett egy vicces pillanatot Hamiltonnal kapcsolatban. 

Lewis Hamilton ikonikus fotója az első munkanapján a Ferrarinál
Fotó: scuderiaferrari@instagram

„Volt valami ikonikus abban, hogy ott állt öltönyben, mint egy Keresztapa. 

Mondtam is neki utána, hogy tizenkét éve próbállak rávenni, hogy öltönybe bújj, aztán megteszed az első napodon a Ferrarinál. Mindketten nagyon nevettünk” 

– folytatta Wolff, aki hangsúlyozta, hogy bár Hamilton az egyik legnagyobb riválishoz igazolt, kettejük barátsága változatlan maradt. 

„Nem olyan rossz a helyzet. Nagyon jó barátok vagyunk. Személyes szinten minden jót kívánok neki, de a versenypályán meg akarjuk verni őt” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!