Az F1-es Kínai Nagydíj sprintidőmérője után indított vizsgálatot az FIA a Williams ellen, amiért a grove-i csapat a szükséges időn belül nem tudott videót bemutatni az első és a hátsó szárny hajlítását megfigyelő kamerák felvételeiről. Ez egy új eset volt a Forma-1 történetében, így bizonytalan volt, hogy ilyen büntetést kap az istálló, a sprintfutam előtti percekben viszont meghozta a döntést az FIA.
A Williams végül 50 ezer eurós (majdnem 20 millió forintos) pénzbírságot kapott, amelyből 40 ezret felfüggesztett a szövetség. Az indoklás szerint az történt, hogy a Williams azt hitte, hogy az FIA szolgáltatja a memóriakártyát a kamerákhoz, ám a szövetség technikai irányelvei alapján a csapatoknak kell gondoskodniuk a sajátjukról. A határozatban hozzátették, hogy
azért sem osztottak ki még nagyobb büntetést, mert az autókon lévő szárnyakat szabályosnak találták.
A sprintfutamon a Williams két pilótája, Alexander Albon és Carlos Sainz így sem szerzett pontot. A Kínai Nagydíj hétvégéje magyar idő szerint szombaton 8 órától az időmérővel folytatódik, míg az 56 körös futamra vasárnap 8 órától kerül sor.