Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Forma-1-es szezon első sprinthétvégéjét rendezik meg a Kínai Nagydíjon, Sanghajban így a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is egyetlen szabadedzésre került csak sor. Egy éve felgyulladt a pálya melletti füves rész a gyakorláson, ezúttal hasonló probléma nem történt a napos, meleg időjárási körülmények között. Az egész mezőny (közepes keverékű gumikon) hamar a pályára hajtott, erre pedig szükség is volt, hiszen a csúszós aszfalton eleinte rengeteget csúszkáltak a pilóták. Fokozatosan gyorsultak a versenyzők, így nagyon fordulatos volt a szabadedzés: az első 15 percben Pierre Gasly, Max Verstappen, George Russell, Lando Norris és Oscar Piastri is állt az élen. Bő 20 perc után ért véget az első etap a közepesekkel, ekkor Russell 1:32,377 perces idővel vezetett.

Fotó: Jade Gao / AFP
A kerékcserék és a beállítás-módosítások után a mezőny nagy része ismét közepeseken próbálkozott, miközben az erős széllökések egyre több pilótát zavartak meg. A gyakorlás második felében
Charles Leclerc hibázott nagyot, de a megpörgő Ferrariját sikerült megfognia a fal előtt.
Az újabb közepes etap során Russell korábbi körét senki nem tudta felülmúlni, így a hajrá előtt is a Mercedes brit pilótája volt az élen.
Így zárult az F1-es Kínai Nagydíj szabadedzése
Tizenhárom perccel az edzés vége előtt éppen készültek az utolsó körökre a versenyzők, amikor a szinte egyedüliként pályán maradt Jack Doohan Alpine-ja meghibásodott, így a félrehúzódott autó miatt piros zászlós fázisra volt szükség.
Így aztán nyolc perce maradt a mezőnynek a lágy abroncsokkal kísérletezni, és végül az első körök után Leclerc 1:32,103-as idővel tudott az első helyen állni, de mögötte Norris és Hamilton is egy tizeden belül volt. A két McLaren viszont a végén még megvillant, és
Norris 1:31,504-gyel nyerte meg a gyakorlást, szűk fél másodperccel Leclerc, és bő hat tizeddel Piastri előtt.
Az élcsapatok pilótái közül Russell és Verstappen sem teljesített mért kört lágyakkal, utóbbi így a 16. lett.
A Forma-1-es Kínai Nagydíj hétvégéje magyar idő szerint pénteken 8:30-tól a sprintkvalifikációval folytatódik. Szombaton 4 órától a 19 körös sprintfutamot, 8 órától a vasárnapi nagydíj rajtrácsát meghatározó időmérőt rendezik. Az 56 körös versenyre vasárnap, magyar idő szerint 8 órától kerül majd sor.
- Kapcsolódó cikkek


