Vágólapra másolva!
Változott a 2025. évi F1-es Kínai Nagydíj végeredménye: Charles Leclerc és Pierre Gasly autója sem érte el a minimum súlyhatárt, Lewis Hamiltoné pedig a kellő csúszólemez-vastagságot, így vizsgálat indult ellenük, amely végén kizárták mindhármukat.

A ferraris Charles Leclerc az ötödik, a csapattárs Lewis Hamilton a hatodik, az Alpine-os Pierre Gasly pedig a tizenegyedik helyen ért célba a Forma-1-es Kínai Nagydíjon, ám mindhármukat vizsgálat alá vonták a futam után.

Hamilton, Leclerc, Forma-1, Kínai Nagydíj 2025
A két Ferrari, Charles Leclerc (balra) és Lewis Hamilton is a kizárás sorsára jutott az F1-es Kínai Nagydíj után
Fotó: Greg Baker / AFP

Gaslyt, Hamiltont és Leclerc-t is kizárták a Kínai Nagydíj után

A sérült első szárnnyal versenyző Leclerc és Gasly autója is 799 kilogrammos volt a versenyt követő mérlegelésen, pedig a minimum súlyhatár 800 kg. Emellett a hatodikként célba ért Lewis Hamiltont is vizsgálták: az ő Ferrariján a padlólemez kopófelülete volt vékonyabb, mint az előírt 9 milliméter. Előre lehetett tudni, hogy mindhárom eset jó eséllyel kizárást von maga után, és így is lett: Leclerc-t, Hamiltont és Gaslyt is kizárta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A csapatok elismerték a szabálytalanságot.

Ezek után így változott a Kínai Nagydíj pontszerzőinek sorrendje:

1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. Lando Norris (brit, McLaren)
3. George Russell (brit, Mercedes)
4. Max Verstappen (holland, Red Bull)
5. Esteban Ocon (francia, Haas)
6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
7. Alexander Albon (thai, Williams)
8. Oliver Bearman (brit, Haas)
9. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
10. Carlos Sainz (spanyol, Williams)

Az egyéni pontversenyt Lando Norris vezeti 44 ponttal, mögötte Verstappennek 36, Russellnek 35, Piastrinak 34, Antonellinek 22, Albonnak pedig 16 pontja van. A konstruktőrök között a McLaren az éllovas 78 egységgel, a második Mercedes 57, a harmadik Red Bull 36, míg az ötödik Ferrari a negyedik Williamsszel holtversenyben 17 ponttal áll.

A 2025-ös F1-szezon április 4. és 6. között a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!