Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, hogy kihagyja a soron következő Forma-1-es Japán Nagydíjat.

Mivel a 2025-ös F1-es versenynaptár a tavalyihoz hasonlóan rekordot jelentő 24 futamból áll, így az elmúlt évekhez képest megnőtt annak a valószínűsége, hogy a csapatok egyes személyzeti tagjai bizonyos versenyhétvégéket kihagynak a túlterheltség miatt. Így van ezzel a Mercedes is, amely a legfontosabb embere, Toto Wolff csapatfőnök nélkül utazik Japánba.

George Russell (b) és Toto Wolff a Kínai Nagydíjon
Fotó: AFP or licensors

Legfontosabb embere nélkül utazik Japánba a Mercedes

Wolff már a Kínai Nagydíj után jelezte, hogy ezúttal sem lesz ott az ázsiai országban. Az osztrák szakember 2023-ban térdműtétje miatt hagyta ki a szuzukai versenyt, valamint a Katari Nagydíjat, és eredetileg tavaly is azt tervezte, hogy nem vesz részt az eseményen, de végül utolsó pillanatban meggondolta magát. A tavalyi Brazil Nagydíjon viszont ugyancsak nem volt jelen.

„Véletlen egybeesés csak, hogy megint a japán futamról fogok hiányozni, nem a jet lag az oka”mondta a Mercedes első embere.

Toto Wolff szerepkörét, vagyis a csapat hivatalos képviseletét a gárda kommunikációs vezetője Bradley Lord fogja átvenni. 

A Mercedes jól kezdte az idei szezont, George Russell Ausztráliában és Kínában is harmadik lett, míg csapattársa, Andrea Kimi Antonelli újoncként kétszer is a legjobb hat között tudott végezni.

A vb jövő hétvégén folytatódik Szuzukában, a Japán Nagydíjjal. 

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!