Vágólapra másolva!
Ezen a héten kerül megrendezésre a Kínai Nagydíj, ami egyben az idei első sprinthétvége lesz a Forma-1-ben. Az F1 hivatalos gumibeszállítója, a Pirelli bemutatta azt a különleges trófeát, amit a sprintkvalifikáció leggyorsabb pilótája kap majd.

Most hétvégén jön a 2025-ös Forma-1-es szezon második futama, a 18. alkalommal megrendezésre kerülő Kínai Nagydíj, ami az idény első különleges formátumban zajló versenyhétvégéje lesz, hiszen Sanghajban sprintversenyt is rendeznek. Ez azt jelenti, hogy a pilótáknak pénteken mindössze egyórányi szabadedzés áll majd a rendelkezésükre, majd a nap későbbi szakaszában megrendezik a sprintkvalifikációt, ami meghatározza majd a szombati sprintverseny rajtrácsát.

max verstappen
Max Verstappen a sprintformátum királya
Fotó: AFP or licensors

A sprintformátumot először 2021-ben, Silverstone-ban vezették be, és azóta 18 ilyen versenyt rendeztek. A négyszeres világbajnok Max Verstappen ebből kilenc alkalommal szerezte meg a pole pozíciót és tizenegyszer nyert sprintfutamot.

Új trófea a sprintkvalifikáció győztesének

A hétvége egyik különlegessége lesz, hogy a pénteki sprintkvalifikáció győztesét is megjutalmazzák majd egy Pirelli által gyártott vadonatúj trófeával. Az 500. nagydíját elérő olasz gyártó ünnepélyes sorozatot indított, így az idén mind a hat megrendezésre kerülő sprintkvalifikáció győztese kap majd egy-egy személyre szabott trófeát, ugyanis a győztesek nevét egy ezüst plakett őrzi majd.

Íme, a Pirelli új trófeája:

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!