A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj Lando Norris által megnyert időmérő edzésének második szakaszában Lewis Hamilton megforgott, végül így is továbbjutott, és a Ferrarival az első Forma-1-es futamán a nyolcadik helyről rajtolhat. A pole-tól 877 ezredmásodperces lemaradásban lévő 40 éves brit pilótát ezúttal is megelőzte a csapattárs Charles Leclerc, de a különbség a kvalifikáción kisebb volt: a monacói 218 ezreddel zárt előtte, és hetedik lett.
„Összességében jól érzem magam, jó napot zártam. Ezen a hétvégén mindent először élek át, rengeteg munka volt alkalmazkodni az autóhoz, ami nagyon különbözik az általam korábban tapasztaltaktól. Érdekes volt, nem tudtam, hogy 8-9 tized lesz a hátrányunk, de így van mit elemezni – mondta az időmérő után Hamilton a Sky Sportsnak, majd összehasonlította magát Leclerc-rel. – Ő már a hetedik éve van ebben a csapatban, kívülről-belül ismeri ezt az autót. Nem feltétlenül az újat, hanem az autónk általános jellemzőit és részleteit. Én viszont még mindig tanulok, úgyhogy
bátran vállalhatom azt, hogy ilyen közel voltam hozzá az első időmérőmön.
Arra kell fókuszálnunk, hogy rájöjjünk, miért nem vagyunk versenyben az éllovasokkal."
Hamilton arra is reagált, hogy az előrejelzések szerint a vasárnapi versenyt esős körülmények között rendezik meg.
„A holnapi nap kihívás lesz, mert még sosem vezettem ezt az autót esőben, és az esős beállításokat sem ismerem, úgyhogy ma este meg kell tanulnom azt is. Ez egy újabb tanulási élmény lesz."
Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén az 58 körös futamra magyar idő szerint vasárnap 5 órától kerül sor – amennyiben nem kell elhalasztani a verseny kezdését.