Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Két Mazepin is felbukkant múlt héten a bahreini paddockban. A legkisebb fiával mutatkozó édesapa, Dmitrij Mazepin jelenléte a Forma-1-es teszt egyik legnagyobb rejtélyének számított, de az Alpine csapatfőnöke megválaszolta a kérdést.

Nyikita Mazepin révén 2021-ben ismét volt orosz pilóta a Forma-1 mezőnyében, neki a Haas csapatával ugyanakkor nem sikerült pontot szereznie. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem sokkal a 2022-es szezon kezdete előtt bejelentette, hogy az orosz pilóták csak semleges színekben versenyezhetnek a sorozataiban, az amerikai F1-es istálló válaszul azonnal megszakította a kapcsolatot versenyzőjével és az édesapja, Dmitrij Mazepin tulajdonában lévő Uralkali szponzorral. 

Dmitrij Mazepin, Forma-1, Bahrein
Dmitrij Mazepin az öt gyermeke közül a legkisebb fiával ott volt a bahreini Forma-1-es teszten
Fotó: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

Nyikita Mazepin azóta az ázsiai Le Mans-sorozatban szerepelt, emellett más sportágakkal is szemezett, továbbá lemezlovas karrierbe is belekezdett, és egy rendezvényszervező céget is létrehozott. Ő és édesapja a száműzésük óta a legtöbb Forma-1-es paddockban nem szívesen látott vendégek, egyes helyeken nem is vehetnének részt, ám Bahrein nem tartozik közéjük. A múlt heti teszten így is meglepetést okozott, hogy 

Dmitrij Mazepin a Mercedes és az Alpine garázsánál is felbukkant egy időre a legkisebb fiával együtt, 

pláne mert senki nem tudott arról, hogy ki adhatott neki hivatalos engedélyt a belépésre.

Kiderült, mit keresett Dmitrij Mazepin a bahreini Forma-1-es teszten

Végül aztán az Alpine jelenlegi csapatfőnöke válaszolta meg a kérdést – Oliver Oakes korábban a Hitech csapatát irányította, amelynél a betétsorozatokban Nyikita Mazepin több éven át versenyzett.

Üdvözöltük egymást, mert már régóta nem találkoztunk. Ő a barátom, a Hitechnél sok időt töltöttünk együtt, 

és egy másik barátját is jött meglátogatni. Örülök, hogy láthattam, többet nem szeretnék mondani erről" – nyilatkozta Oakes az orosz üzletemberről.

Dmitrij Mazepin szóvivője is megszólalt a történtekről, egy közleményben ő szintén megerősítette, hogy személyes látogatás miatt volt Bahreinben.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!