Vágólapra másolva!
A Ferrari Foma-1-es csapata közleményt adott ki, miután Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont is kizárták a Kínai Nagydíj után.

Leclerc az ötödik helyen végzett Sanghajban, de az autóját a felügyelők súlyhatár alattinak találták, míg csapattársa, Lewis Hamilton hatodik lett, azonban autója padlólemezének kopófelülete nem érte el a szabályokban meghatározott 9 milliméteres vastagságot. Rajtuk kívül egyébként Pierre Gaslyt is kizárták a vasárnapi futamot követően

Kizárták Leclerc-t és Hamiltont is a Kínai Nagydíj után
Fotó: JADE GAO / AFP

A Ferrari története során először kapott dupla büntetést egy futamon, míg Hamiltont pályafutása során már harmadszor zárta ki az FIA

a 2009-es ausztrál és a 2023-as austini versenyt követően, utóbbiról egyébként Leclerc-t is diszkvalifikálták, mivel az autójának padlólemezén a megengedettnél nagyobb mértékű kopást mértek. 

A Ferrarinál elismerték, hogy hibáztak

A Ferrari a történtek után hivatalos közleményt adott ki, melyben elismerte a hibákat, de hangsúlyozta, nem állt szándékukban előnyt szerezni.

"A verseny utáni FIA-ellenőrzést követően egyik autónk sem felelt meg a szabályzatnak, de különböző okokból” – áll a Ferrari által kiadott közleményben. A 16-os rajtszámú autó (Leclerc) 1 kilogrammal a megengedett súlyhatár alatt volt, míg a 44-es autó (Hamilton) hátsó csúszótalpának kopása 0,5 mm-rel haladta meg a megengedett mértéket. Charles ma egykiállásos stratégián volt, ami extrém gumikopáshoz vezetett – ez okozta, hogy az autó a verseny végére könnyebb lett a megengedettnél. 

A Lewisnál jelentkező csúszótalp-kopás esetében kis mértékben tévedtünk a várható fogyasztást illetően. 

Nem volt célunk előnyt szerezni. Tanulunk a történtekből, és biztosítjuk, hogy hasonló hibát ne kövessünk el újra.

Nyilvánvalóan nem így szerettük volna lezárni a Kínai Nagydíj hétvégéjét, sem magunk, sem a szurkolóink számára, akiknek támogatása töretlen." - olvasható az olasz csapat közleményében.

A világbajnokság két hét múlva folytatódik Szuzukában, a Japán Nagydíjjal.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!