Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő Max Verstappen remekül kezdte a 2025-ös Forma-1-es szezont. A Red Bull pilótája a második sorból rajtolva, remek vezetéssel szerezte meg a második helyet. A négyszeres világbajnok holland elégedett volt a futam után, különösen azért, mert a konstruktőri vb-címet birtokoló McLaren valamiben sokkal előrébb jár, mint az F1-es mezőny többi tagja.

A verseny elején Norris, Verstappen, Oscar Piastri volt az első három helyen, miután a holland vb-címvédő az első kanyar kigyorsításánál megelőzte a McLaren ausztrál versenyzőjét. A nyolcadik kör elejétől aztán korlátok nélkül száguldhatott a mezőny, a pálya pedig száradni kezdett. Rövidesen Verstappen komolyabban üldözőbe tudta venni az élen álló Norrist, utána viszont a gumikat sokkal jobban kezelő McLarenek kezdtek gyorsabbá válni. Ennek eredményeként Piastri kihasználta, hogy Verstappen elfékezett egy kanyart, az ausztrál versenyző feljött másodiknak, Norrisszal alkotott duójuk pedig hamarosan nagy, 10-15 másodperces előnyre tett szert a harmadik Verstappennel szemben.

Verstappen a második helyen zárt Melbourne-ben
Fotó: Qian Jun/NurPhoto via AFP/Paddocker

Később az óriási csapadék mennyiség következtében többen is kicsúsztak, köztük a második helyről Piastri, aki nagyon nehezen tudott visszatérni a pályára és körhátrányba került. A versenyben maradtak közül mindenki a boxutcába hajtott kerékcserére, a kavarodás végén pedig újfent Norris vezetett, mögötte Verstappen volt a második, Russell pedig a harmadik. A biztonsági autó harmadszor vezette fel a mezőnyt és hat körrel a leintés előtt engedte útjára, Norrisnak pedig sikerült a végéig hatékonyan védekeznie Verstappennel szemben, így megőrizte a vezetést és megnyerte a futamot

Legalább megpróbáltam, de nagyon nehéz itt igazán közel kerülni” 

mondta a Viaplay-nek Verstappen, aki az utolsó körökben megpróbálta hibára kényszeríteni Norrist, de kénytelen volt beérni a második hellyel a brit mögött.

Amikor a futam alatt esett az eső, Verstappen képesnek tűnt arra, hogy felvegye a versenytempót Norris és Piastri tempójával. Amikor azonban a pálya száradni kezdett, nyilvánvalóvá vált a McLaren előnye.

„Az első stintben egyáltalán nem volt esélyünk. Tényleg sokkal gyorsabbak voltak. Aztán csak megpróbáltam távol maradni a problémáktól, és ez jól sikerült. Az autót egyben tartottuk, és sérülés nélkül hoztuk be a második helyre” – folytatta a négyszeres világbajnok holland, aki elárulta azt is, hogy rengeteget küzdött a túlmelegedett gumijaival. 

Verstappen nagyot csatázott a két McLarennel
Fotó: Saeed Khan/AFP

„A gumijaim egyszerűen gyorsabban túlmelegedtek. A mögöttem lévő többi csapatnál is látszott, hogy ugyanez a probléma. A McLarennél viszont nincs ilyen, ők egy kicsit jobban tudnak figyelni a gumikra. 

Amikor az abroncsok elkezdenek kicsit kopni, ott látható igazán, hogy mennyivel gyorsabbak mindenkinél. Különösen akkor, amikor nagyon puha közepes keverékek vannak fent”

 – tette hozzá Max Verstappen, akivel 1028 nap után történt meg, hogy nem ő vezeti a vb-pontverseny állását. 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!