Vágólapra másolva!
Rendkívül érdekes interjút adott a 2025-ös szezon kezdete előtt egy héttel a világbajnoki címvédő és összességében négyszeres győztes Max Verstappen.

A Nemzeti Sport szúrta ki, hogy a holland pilóta azt mondta az idény első nagydíja előtt, hogy: 

"Nem gondolnám, hogy Melbourne-ben harcba szállhatunk a győzelemért.

A Red Bull világbajnoki címvédője arra a kérdésre is egyenes választ adott a Viaplay csatornának adott interjújában, hogy hány istálló küzdhet meg a bajnoki címért a mostani szezonban: Jelenleg egyetlen esélyes van, és ez a csapat narancssárga. Természetesen ez egy igazán szép szín, de a mi szempontunkból nézve még sok munka vár ránk. Úgy vélem, más alakulatok is szeretnének még előre lépni, szóval egyelőre egyértelműen egy istálló áll az élen."

"Ha vetsz egy pillantást a köridőkre, a McLaren tűnik a fő esélyesnek. Ami minket illet, nem ment minden zökkenőmentesen, de közben vannak ötleteink, hogyan fejlődhetnénk.

Az egyensúlyt összességében jobbnak érzem, amikor a kanyar bejáratához érünk, valamint a középső részén, ugyanakkor még mindig vannak problémáink a kerékvetőkkel és a buckákkal. Ezek nyilvánvalóan nem számítanak az erősségünknek, és ennek mindig is hangot adok. Nem mindig a külvilág felé, de a találkozások során kétségkívül sok szó esik róla.” - zárta a gondolatait a 27 éves autóversenyző.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!