Finoman szólva sem indult jól Liam Lawson karrierje a Red Bullnál, ugyanis eddig egyetlen pontot sem szerzett, sőt Ausztráliában és Kínában is a bokszutcából volt kénytelen rajtolni, miután nem jutott túl az időmérő első szakaszán. A fiatal új-zélandi pilóta katasztrofális idénykezdete után felmerült, hogy már a Japán Nagydíj előtt kirúghatja a Milton Keynes-i csapat.
Mióta Max Verstappen a Red Bullál versenyez, egyetlen pilóta sem kezdett olyan rosszul egy szezont, mint Lawson,
ám a korábbi csapatvezető, Giancarlo Minardi védelmébe vette az újoncot és a négyszeres világbajnok holland versenyzőre hárította a felelősséget. A Red Bull testvércsapatának egykori tulajdonosa úgy véli, a Milton Keynes-i csapat úgy tervezte meg autóját, hogy az tökéletesen passzoljon Verstappenhez. Minardi szerint éppen emiatt küszködik Lawson az RB21-sel, mivel nem az ő vezetési stílusához lett megalkotva az autó.
„A Red Bullnál egészen más a probléma – ha nevezhetjük egyáltalán annak – abban az értelemben, hogy ismét csak egyetlen pilótája, Max Verstappen versenyképes. Azonban nem szabadna engedni, hogy aki mellette versenyez, az ilyen óriási nehézségekkel nézzen szembe” – írta Minardi a saját honlapján.
Lawson már többször is elmondta, hogy még nem érzi komfortosan magát az RB21-es kódjelű autóban. Minardi szerint miközben a Red Bull Verstappen vezetési stílusának megfelelő autót próbál építeni, a csapattársak jelentősen alulteljesítenek.
Valószínűleg különösen nehéz ezt az autót vezetni és irányítani, mert teljes mértékig Verstappenre lett szabva, akinek sajátos vezetési stílusa van, és ez már a múltban is problémát okozott a csapattársainak. Nehezen tudok más magyarázatot elképzelni, mivel ugyanazzal az autóval Verstappen gyorsabban és jobban teljesít, mint Lawson
– írta a 77 éves egykori olasz autóversenyző.