Az interjúban a riporter megkérdezte a Ferrari főnökét, hogy miután már régóta ismeri a pilótáit, mesélne-e arról, mi az ő kedvenc beceneve, amit adott nekik. Erre azt válaszolta a vezető, hogy Charlo és Lulu, majd elnevette magát (előbbi Leclerc, utóbbi Hamilton beceneve lehetett). Ezután szóba került az is, mi Vasseur legnagyobb félelme, amire azt válaszolta, hogy az, hogy lekési a vacsorát. Végül a rövid videós anyag végén arra a kérdésre is válaszolt, hogy ki lenne az a pilóta, akivel az F1 75 éves történelméből együtt dolgozna. Erre a válasza Jean Alesi volt, aki 1989 és 2001 között versenyzett a száguldó cirkuszban.
A Ferrari egyelőre még csak keresi önmagát az idei szezonban, ahol már öt futamot is rendeztek. A következő nagydíj majd május első hétvégéjén lesz, Miamiban. A fent kivonatolt interjút ITT lehet megnézni.