A szombati időmérő előzetesen nem ígért túl sok izgalmat, ugyanis mindhárom szabadedzésen duplázott a McLaren, így csak az volt a kérdés, hogy a két szabadedzést megnyerő Oscar Piastri vagy pedig a vb-pontversenyben listavezető Lando Norris szerzi-e meg a pole-pozíciót.
Az időmérő kezdetére lement a nap Bahreinben, a pálya hőmérséklete azonban így is 31 fokos volt. A kezdésre a szél viszont megfordult, így a célegyenesben a pilóták szembeszélben haladtak. Elsőként az Aston Martin küldte pályára a pilótáit, Fernando Alonso és Lance Stroll is lágy keverékű abroncsokon kezdte meg az időmérőt.
Az első köridő Strollé volt, aki egy meglehetősen visszafogott 1:33.575-ös időt ért el, de ezt gyorsan törölték is a pályabejárási limit megsértése miatt.
Ezt követően érkezett a Red Bull két pilótája, a címvédő Max Verstappen és a japán Cunoda Juki. A Q1-ben Alonso állt az élen, Verstappen remekül ment és meg is előzte volna, azonban egy elfékezés után kisodródott a bukótérbe.
Tíz perc után megérkezett a pályára a két McLaren is. Lando Norris azonnal megautózta a legjobb időt, Oscar Piastri pedig a második helyre került. Őket Charles Leclerc, Kimi Antonelli és Fernando Alonso követte.
A Red Bull nehéz helyzetbe került a Q1-ben, ugyanis négy és fél perccel a vége előtt még Verstappen és Cunoda is mért kör nélkül állt. A holland vb-címvédő nem mellesleg a csapatrádión még panaszkodott is, hogy valami nem stimmel az autóval.
A Red Bullnak így csak egy próbálkozásra maradt ideje és gumija. Egy perccel a vége előtt aztán kijött az energiaitalos csapat két autója, és Verstappen végül feljött a harmadik helyre a második Lewis Hamilton mögé, Cunoda pedig a 14. helyre jött be.
Érdekesség, hogy Lance Stroll, az Aston Martin pilótája pályafutása során 74. alkalommal búcsúzott a Q1-ben, ezzel Kevin Magnussennel holtversenyben ő tartja ezt a negatív Forma-1-es rekordot.
A Q2 egy óriási balesettel kezdődött. A Haas francia pilótája, Esteban Ocon csúszott meg egy kerékvetőn a 2-es kanyar kijáratánál, így megúszott az autó hátulja és végül a falba csapódott az autója. A francia pilótának szerencsére nem lett baja, az időmérőn viszont jött a piros zászlós szünet, mert takarítani kellett a Haas roncsait.
Miután végeztek a pályamunkások, folytatódott az időmérő, a két McLaren – Piastri vezérletével – az élre állt, a Red Bull pedig ezúttal is az utolsó pillanatokra hagyta a mért körét. Miközben Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája óriási meglepetésre feljött a harmadik helyre, megérkezett a pályára Verstappen is, végül Cunoda a 10., Verstappen pedig a 9. helyen jutott tovább a Q2-be, Jack Doohan, Isack Hadjar, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso és Esteben Ocon pedig kiesett.
A Q3-ban Verstappennek és Antonellinek is volt egy elfékezése, közben a két McLaren használt gumikon ment, Piastri azonban így is legjobb időt autózta, Norris pedig a harmadik helyen állt.
Az utolsó körben aztán George Russell egy 1:30.009-es idővel feljött az első helyre, de Oscar Piastri egy 1:29.841-es körrel a brit pilóta elé került, így az ausztrál pilóta megszerezte pályafutása második pole-pozícióját.
Ami viszont bombameglepetés, hogy a szabadedzéseken remekül autózó Lando Norris csak a hatodik helyet szerezte meg, míg a vb-címvédő Max Verstappen a hetedik helyről rajtolhat a vasárnapi 57 körös futamon, amit 17 órától rendeznek majd.
A teljes rajtsorrend: