Ez a döntés kevesebb szikrát jelentene a pályákon, hiszen a titán és az aszfalt találkozásakor keletkező szikraesőt éppen ez az anyag okozza. Bár ez a jelenség látványos és a modern Forma-1 egyik ikonikus vizuális eleme, az FIA szerint elsősorban nem a show, hanem a biztonság és a költségcsökkentés a prioritás – számolt be róla a motorsport.com.
A titán használatának egyik oka eredetileg is a biztonság volt: korábban a nehezebb fémekből készült csúszótalpak leválása komoly veszélyt jelentett, hiszen az ezekből keletkező törmelék defekteket vagy akár baleseteket is okozhatott.
A titán ezzel szemben könnyebb, gyorsabban kopik, és ha le is szakad, jóval kisebb veszéllyel jár. Ugyanakkor éppen ez a kopás az, ami arra kényszeríti a csapatokat, hogy magasabban állítsák be az autókat, ezáltal csökkentve a leszorítóerőt és a teljesítményt is.
Az FIA célja az is, hogy csökkentse az egyre növekvő költségeket, hiszen a titán drágább, és folyamatosan cserélni kell a versenyhétvégék során. Az acél olcsóbb és strapabíróbb alternatíva lehet – még akkor is, ha kevésbé „lángol” a kanyarokban.
Nem ez lenne az első technikai beavatkozás a padlólemezek ügyében. A szövetség nemrég technikai direktívát adott ki, hogy felszámolja a csapatok által használt kiskapukat: egyes istállók (például a Ferrari és a Mercedes) speciális védőelemeket alkalmaztak a csúszótalpak köré, amivel mesterségesen csökkentették a kopást, és így nyertek extra teljesítményt.
Az FIA azonban világossá tette: a biztonság mindenek felett áll. Ha ehhez az kell, hogy a szikrák száma csökkenjen, akkor az elfogadható kompromisszum.