A négyszeres világbajnok Max Verstappen győzelmével véget ért Japán Nagydíj után Bahreinbe látogatott a Forma-1 mezőnye. Az első szabadedzésen több csapatnál is úgy döntöttek, hogy egy-egy sztár pihenőt kap, így a Red Bullnál, a Ferrarinál, a Mercedesnél, az Aston Martinnál, a Haasnál és a Williamsnél is pilótacserét hajtottak végre az FP1 idejére.
Alig telt el három perc, máris megtelt a versenypálya, kilencen közepes, tizenegyen pedig kemény keveréken kezdték meg a gyakorlást. A McLarenek megérkezése után Norris vette át a vezetést, 20 perc elteltével Albon és Gasly állt a vb-pontverseny éllovasa mögött, majd az eddig remek szezont futó Williams-pilóta ugrott az élre.
A Ferrarinál Hamilton a tapadásra panaszkodott, a rekkenő hőség miatt hűtőmellényt viselő Antonelli autója pedig váratlanul meghibásodott.
A hírek szerint a Mercedest darabokra kellett szedni, valami szivárgott az autóból, és erősen kérdéses volt, hogy az ifjú olasz egyáltalán folytathatja-e az FP1-et.
Fél óra elteltével kerültek elő a lágy gumik, melyet követően a Sauber pilótái, Hülkenberg és Bortoleto ugrottak az élre. A bokszutcában Cunoda és Albon majdnem összeütközött, 20 perccel az első szabadedzés vége előtt Gasly-é volt a leggyorsabb idő, ekkorra már a mezőny csaknem fele a slickeken száguldott.
A Williamsnél a Sainzot helyettesítő Browning kis híján nekiment a csapattársának, Albonnak,
akinek valószínűleg későn szóltak, hogy az újonc éppen gyors körön van.
Idővel Norris visszavette a vezetést Gasly-tól, a szabadedzés végéhez érve pedig elkezdett csökkeni az aszfalt hőmérséklete, így kezdtek ideálisabbá válni a körülmények. Antonelli nem tudott visszajönni a meghibásodott Mercedesszel, Hamilton viszont a végén feljött a harmadik helyre, Norris pedig megtartotta a vezető pozíciót.
A Forma-1-es Bahreini Nagydíj második szabadedzése magyar idő szerint 17 órakor kezdődik.
Eredmények:
1. szabadedzés (a formula1.com oldala alapján):
1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:33.204
2. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:33.442
3. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:33.800
4. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:33.928
5. Esteban Ocon (francia, Haas) 1:34.184
6. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1:34.262