Reid egy hete, a Bahreini Nagydíj előtt jelentette be, hogy több mint három év után lemond a posztjáról, mivel szerinte „a motorsport globális irányító testületén belül az irányítási normák alapvető összeomlása” tapasztalható. A korábbi elnökhelyettes most hosszabban kifejtette, mi vezetett a távozásához.
„Érdekes, de nem igazán meglepő, hogy a támogató üzenetek sokasága azzal a kikötéssel érkezett hozzám, hogy a megtorlásoktól való félelem miatt nem hajlandóak nyilvánosan nyilatkozni. Ez rávilágít néhány problémára, amellyel szembe kell néznünk” – idézi Reidet a Motorsport.
„Soha nem kérnék senkit arra, hogy olyan helyzetbe helyezze magát, amelyet kellemetlennek érez, legyen ez akár egy támogató levél vagy egy poszt. Nem gondolom, hogy ez tisztességes lenne. Más részről viszont nagyon hangos volt a csend.”
„Amint azt az eredeti nyilatkozatomban is mondtam, a lemondásom nem személyeskedésről vagy a politikáról szólt. Hanem az elvekről. Egyértelmű megbízatással vállaltam ezt a szerepet: segíteni egy átlátható, elszámoltatható és a tagok által irányított szövetség vezetésében.”
Az FIA idén tavasszal átvette a Ralikrossz-világbajnokság promóteri feladatait, Reid pedig kifejtette, hogy ez a döntés is nagyban közrejátszott a lemondásában. Állítása szerint többször is figyelmeztette az FIA-t a WRX-et érintő változás jogi problémáiról, a szövetség viszont nem vette komolyan a szakember hozzászólásait. Reid külső jogi segítséget kért az ügyben, mire az FIA kitiltotta őt a Motorsport Világtanács üléséről, nem sokkal ezután pedig letiltották munkahelyi email-címét is.
„Többször is hangot adtam aggodalmaimnak, mind az irányítási folyamattal, mind a lehetséges jogi következményekkel kapcsolatban, de nem kaptam választ. Végül nem volt más választásom, mint kívülről jogi tanácsot és támogatást kérni. Csak ezután kaptam választ, de sajnos hiányzott belőle a remélt egyértelműség és szigor. Nagy vonalakban annyit mondtak, hogy az irányítási folyamat szilárd, és nincs jogi kockázat. De semmilyen bizonyítékot vagy magyarázatot nem adtak, ami alátámasztotta volna ezeket a biztosítékokat. A tagságnak felelős és személyes felelősségnek kitett személyként ez egyszerűen elfogadhatatlan volt.”
Akkor szólaltam fel, amikor úgy éreztem, hogy az alapvető elvek csorbulnak. Ezt tisztelettel, konstruktívan és mindig azzal a céllal tettem, hogy megvédjem sportágunk integritását. De ennek ára volt.
„Világossá vált, hogy a jogos aggályok felvetését nem mindig fogadják szívesen, és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy a status quo megkérdőjelezése a párbeszéd helyett kirekesztéshez vezethet. Nem bántam meg, hogy felemeltem a hangomat. De úgy vélem, hogy igazságtalanul bántak velem, amiért ezt tettem” – fogalmazott az 59 éves korábbi elnökhelyettes.