A 2024-es szezon végén menesztett Sergio Péreznek a Red Bull fiókcsapatától előléptetett Liam Lawson lett az utódja, ám az új-zélandi pilóta számára borzalmasan indult az új idény. A 23 éves versenyző Ausztráliában és Kínában is csak szenvedett, ezért Christian Hornerék úgy döntöttek, visszaültetik a Racing Bullsba, a helyét pedig a testvércsapattól feljebb lépő Cunoda Júki vette át. A Japán Nagydíj előtt megtörtént a váltás, így Szuzukában már ennek szellemében álltak rajthoz mindketten. A futamot a japán a 12., az új-zélandi a 17. helyen zárta, aki a Bahreini Nagydíjon is csak szenvedett.
A 17. helyen célba érő Lawson az idény negyedik futamán görcsösen próbált bizonyítani, azonban kétszer is koccant, egyszer Lance Stroll-lal, majd Nico Hülkenberggel, így büntetőpontokat kapott.
Az Aston Martin versenyzőjével történt ütközése után öt másodperces időbüntetéssel és egy büntetőponttal sújtották, a Hülkenberg-eset miatt pedig tíz másodperc és két büntetőpont járt az új-zélandinak. Lawson így egy futam alatt gyűjtött be három büntetőpontot, összességében pedig már ötnél jár, mivel a tavalyi Katari Nagydíjon Valtteri Bottasszal ütközött, amiért szintén járt kettő.
„Jó tempónk volt, csak nem igazán tudtuk ezt kihasználni.
Egyedül úgy tudtam előzni, ha későn vetődök be. Nem szándékosan értem össze más autókkal,
de nyilván a felügyelők döntöttek, úgyhogy meg kell majd vizsgálnunk az incidenseket” – mondta a Bahreini Nagydíj után Lawson.
Az új-zélandi versenyzőn egyre nagyobb a nyomás, és ha továbbra is erőltetni próbálja az erősségeit, nem csak magát fogja nagy bajba sodorni, hanem a Racing Bullst is.
A Forma-1 2025-ös szezonja április 18-20. között folytatódik a Szaúd-arábiai Nagydíjjal.