A pole pozíciót megszerző Max Verstappen a Szaúdi Nagydíj vasárnapi futamának rajtját követően hatalmasat csatázott Oscar Piastrival, majd a pályát elhagyva került a McLaren ausztrál versenyzője elé. A négyszeres világbajnokra ezért a manőverért 5 másodperces időbüntetést szabtak ki, a Red Bullnál pedig rendkívül dühösek voltak az ítélet miatt.
„Megtörtént a rajt, megtörtént az 1-es kanyar, és aztán hirtelen az 50. körben jártunk. Minden nagyon gyorsan megtörtént.
A probléma az, hogy nem oszthatom meg róla a véleményemet, mert amiatt is büntethetnek, szóval jobb nem beszélni róla”
– mondta a második helyen célba érő Verstappen a futamot követően.
Az energiaitalosok tanácsadója, Helmut Marko értetlenül állt a holland sztár büntetése előtt.
Szerintem a verseny már a rajtnál elveszett. És mégis, hova kellett volna mennie Maxnak?
Néztük a Forma-2-es futamokat, és ugyanez történt két-három versenyzővel is. Ők csak figyelmeztetést kaptak. Szóval véleményünk szerint az öt másodperces büntetés egy kicsit kemény volt...a stewardok következetlensége nehezen érthető” – mondta dühösen a 81 éves szakember, aki szerint Verstappen megnyerte volna a versenyt, ha nem büntetik meg.
Az egyéni vb-pontversenyt a Dzsiddában diadalmaskodó Oscar Piastri vezeti 99 ponttal, a McLaren versenyzőjét csapattársa, a 89 pontos Lando Norris követi, míg a harmadik helyen Max Verstappen áll 87 ponttal. A konstruktőrök között a McLaren áll az élen 188 egységgel, a 111 pontot gyűjtő Mercedest és a 89 pontos Red Bullt megelőzve.
A Forma-1 2025-ös szezonja május 2-4. között folytatódik a Miami Nagydíjjal.