Az Alpine csapatfőnöke, Oliver Oakes hétfő este azonnali hatállyal bejelentette lemondását, holott mindössze 6 futam telt még csak el a Forma-1 2025-ös szezonjából.
Oliver Oakes tavaly nyáron, a 2024-es szezon közben került a francia istállóhoz Bruno Famin helyére, majd Flavio Briatore vezető tanácsadóval együtt irányították a csapatot. Az Alpine közlése szerint azonban a 37 éves szakember személyes okokra hivatkozva lemondott, majd a Miami Nagydíj után Dubajba utazott, így Briatore ideiglenesen átveszi a feladatait.
A brit The Telegraph értesüléseire hivatkozva a formula.hu beszámolt róla, hogy az Alpine-tól váratlanul, a semmiből távozó Oliver Oakes testvérét „sok készpénzzel” a zsebében letartóztatták Silverstone-ban, ennek a botránynak pedig nagy szerepe lehetett a csapatfőnök döntésében.
„William Oakes, 31 éves, rugby-i lakos ellen május 2-án, pénteken vádat emeltek bűncselekmény elkövetésével, miután május 1-jén, csütörtökön, a northamptonshire-i Silverstone Park területén megállították, mivel nagy mennyiségű készpénz volt nála. Május 3-án, szombaton megjelent a northamptoni bíróság előtt, és előzetes letartóztatásba helyezték” – mondta a fővárosi rendőrség szóvivője.
A Forma-1 2025-ös szezonja május 16-18. között folytatódok az imolai Emilia-romagnai Nagydíjjal.