Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huRohan az idő, máris eltelt a két hét szünet a legutóbbi futam óta, így a Forma-1 pilótái megérkeztek Olaszországba, ahol péntek kora délután megvolt az első szabadedzés is. Remek időjárási körülmények között, verőfényes napsütésben kezdtek a versenyzők és az első negyedórát követően a McLaren pilótája, Lando Norris volt a leggyorsabb, aztán pár perccel később jött a Mercédesszel Russell és jó fél másodpercet vert Norrisra. Egyébként az első 20 perc egyik legérdekesebb jelenete Leclerchez kapcsolódott, a Ferrari pilótája meglátogatta a kavicságyat a kocsijával, de ügyesen visszahozta az autót a pályára komolyabb gondok nélkül.

Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP
A Ferrari nem ment jól a szabadedzés első felében
Leclerc mellett Hamilton sem villantotta meg oroszlánkarmait az első szabadedzésen Olaszországban. Az első félórát követően előbbi a 19. utóbbi a 16. helyen állt a mezőnyben. Ráadásul Leclercnek még a sisakjával is meggyűlt a baja, a pilóta menet közben a rádióban panaszkodott arra, hogy valami nem stimmel vele.
Az utolsó negyedórára fordulva a világbajnoki pontverseny élén álló McLaren-pilóták, Piastri és Norris álltak az élen, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Russell állhatott. A Ferrari aztán kicsit összeszedte magát Hamiltonnak köszönhetően és a negyedik helyre hozta fel az autót a hétszeres világbajnok az első szabadedzés utolsó 15 percéhez érve. Ez aztán nem maradt sokáig így, némi meglepetésre Sainz a Williamsben ülve bejött a harmadik helyre, de nagyon kicsik voltak az időkülönbségek a pilóták között, szó szerint ezredek döntöttek a helyezésekről.
Az első szabadedzés végén aztán a sorrend Piastri, Norris, Sainz, Russell, Hamilton és Gasly voltak az első hat helyen. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Bortoleto falnak ütközése miatt két perccel a vége előtt piros zászlóval vetettek véget a szabadedzésnek (orrkúp csere lesz csak sanszosan a Sauberen).