A négyszeres világbajnok, Max Verstappen a Forma-1-ben is találna elég elfoglaltságot, ráadásul nemrég apuka is lett, a holland még sem tud nyugton ülni. Max Verstappen előszeretettel szimulátorozik, most azonban - nem először - egy másik márkát, egészen pontosan egy Ferrarit tesztelt.
A Forma–1-ben is van éppen elég, vagy mások szerint túl sok versenyhétvége is, a Red Bull pilótája, Max Verstappen azonban nem bír nyugton maradni, lételeme a benzingőz. Verstappen egy Ferrarival száguldozott, pedig most éppen pihenhetett volna a Miami Nagydíj és az Emilia-Romagna Nagydíj között, de az Auto Motor und Sport beszámolója szerint ő inkább Németországba utazott, hogy a legendás Nordschleifén száguldozzon egy kicsit - írta meg a Magyar Nemzet.
Verstappen a hírek szerint egy Ferrari 296 GT3-as autóval ment és egy álnevet, Hans Hermannt tüntettek fel az autóján, arra pedig figyeltek, hogy fotó ne készüljön róla. A holland célja egy különleges engedély megszerzése lehetett.
Miközben Max Verstappen Németországban ült autóba, az édesapja, Jos a hétvégén hazánkba látogat, és a rali Európa-bajnokság (ERC) magyarországi futamán vesz részt Veszprémben.