Gyászol a Forma-1 világa, meghalt a németek legendás autóversenyzője, Jochen Mass.
Jochen Mass 1946-ban született Bajorországban. Pályafutása kezdetén még tengerészként dolgozott, majd egy Alfa Romeo szervízben lett tanuló, ahol hamar felfigyeltek vezetési tehetségére. Innen indult el autóversenyzői karrierje, amely előbb a Formula–2-be, majd 1973-ban a Forma-1-be vezetett.
Mass 1973 és 1982 között összesen 105 Forma-1-es nagydíjon állt rajthoz, olyan csapatok színeiben, mint a Surtees, a McLaren, az ATS, az Arrows vagy a March. Legnagyobb sikere az 1975-ös Spanyol Nagydíjon aratott győzelem volt a McLaren csapatával, ám ezt a sikert beárnyékolta egy tragikus baleset: Rolf Stommelen autója a nézőtérre csapódott, négy ember életét vesztette, a futamot pedig idő előtt leintették.
Mass további hét alkalommal állhatott dobogóra, de Forma-1-es pályafutása során több súlyos baleset és kihívás is kísérte útját.
Miután visszavonult a Forma-1-től, Mass az autóverseny más területén teljesedett ki igazán. 1989-ben a Sauber-Mercedes csapat tagjaként, Manuel Reuter és Stanley Dickens oldalán megnyerte a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt, és összesen 32 világbajnoki futamgyőzelmet szerzett ebben a szakágban. 1990-ben vonult vissza az aktív versenyzéstől.
Visszavonulása után Mass a német RTL televízió Forma-1-es közvetítéseinek szakkommentátora lett, és szorosan együttműködött a Sauber és a Mercedes-Benz csapataival. Fontos szerepet játszott a fiatal tehetségek, köztük Michael Schumacher és Heinz-Harald Frentzen mentorálásában is.
Jochen Mass néhány héttel halála előtt agyvérzést kapott, amelyből már nem tudott felépülni. Halálhíre megrázta a motorsport közösséget világszerte. Stefano Domenicali, a Forma-1 elnöke így emlékezett rá:
„Mélyen elszomorított a hír, hogy barátom, Jochen Mass elhunyt. Hihetetlen életet élt a sportág szívében, és csodálatos ember volt, aki szerette az életet és a Forma-1-et. Mindazok, akik ismerték és tisztelték, szeretettel emlékeznek majd rá. Gondolataink és imáink a családjával és barátaival vannak ebben a szomorú időszakban.”
Családja közleményében így búcsúzott tőle:
„Ma búcsúzunk a férjtől, apától, nagyapától és egy versenyző legendától. A gyász mellett ünnepeljük is az ő rendkívüli életét, amelyet teljes szívvel élt, és amelyet szívesen osztott meg mindannyiunkkal. Most újra a barátaival versenyez.”
Jochen Mass halálával egy újabb meghatározó alak távozott a Forma-1 és az autósport történetéből.