Vágólapra másolva!
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíjat. Piastri ezzel idei negyedik, összességében pedig pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta és továbbra is magabiztosan vezet a vb-pontversenyben. A Miami Nagydíjon Piastri csapattársa, a brit Lando Norris végzett a második helyen, a dobogó harmadik fokára pedig a Mercedes brit versenyzője, George Russell állhatott fel.

A Miami Nagydíj hétvégéje rendkívül színesre sikeredett. Pénteken Oscar Piastri, a McLaren pilótája volt a leggyorsabb az első szabadedzésén, ezt követően pedig a McLaren versenyzője, a 18 éves Andrea Kimi Antonelli nyerte sprintkvalifikációt, így ő lett minden idők legfiatalabb pilótája, aki pole-pozícióba került. 

Miami Nagydíj, Max verstappen
Max Verstappen indult a pole-pozícióból a Miami Nagydíjon
Fotó: Clive Rose/Getty Images via AFP

Miami Nagydíj: Verstappen indult az élről

A szombati sprintverseny előtt jelentős eső esett, így jókora csúszással rajtolhatott csak el a mezőny, és végül csak 16 kört kellett teljesíteniük a pilótáknak. A futamot végül a McLaren pilótája, Lando Norris nyerte, aki gyakorlatilag a biztonsági autó mögött haladt át a célvonalon. Késő este aztán jött az időmérő, ami bombameglepetéssel zárult, ugyanis a Red Bull pilótája, a négyszeres világbajnok Max Verstappen megszerezte ide harmadik és pályafutása 43. pole pozícióját. A második legjobb időt a sprintfutamon győztes Norris autózta, míg a harmadik rajthelyet a sprintkvalifikációt élen záró Antonelli, a Mercedes olasz pilótája szerezte meg.

Az utolsó pillanatban még a rajtsorrend is változott, ugyanis Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája csak a boxutcából rajtolhat, mivel kicserélték az autóján a felfüggesztést, ez pedig a parc fermé-szabály megsértését és bokszutcai startot jelent.

A teljes rajtsorrend:

  • 1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Lando Norris (brit, McLaren)
  • 2. sor: Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes), Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  • 3. sor: George Russell (brit, Mercedes), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
  • 4. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Williams), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  • 5. sor: Esteban Ocon (francia, Haas), Cunoda Juki (japán, RB)
  • 6. sor: Isack Hadjar (francia, RB), Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
  • 7. sor: Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber), Jack Doohan (ausztrál, Alpine)
  • 8. sor: Liam Lawson (új-zélandi, RB), Nico Hülkenberg (német, Sauber)
  • 9. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  • 10. sor: Oliver Bearman (brit, Haas)
  • A boxutcából indul: Pierre Gasly (francia, Alpine)
A woman dressed in a top made of toy cars arrives at the Miami International Autodrome in Miami, Florida, for the Formula 1 Crypto.com Miami Grand Prix. (Photo by Reginald Mathalone/NurPhoto) (Photo by Reginald Mathalone / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Az influenszerként és DJ-ként dolgozó Ivana Knöll is kilátogatott a Miami Nagydíjra
Fotó: Reginald Mathalone/NurPhoto via AFP / NurPhoto

Nem sokkal a verseny kezdete előtt a pilóták felsorakoztak a rajtrácson, eközben pedig a Halálos iramban: Tokiói hajsza című film főcímzenéje szólt. Azonban stílszerűbb lett volna, ha a széria második részéből választanak dalt, hiszen a Halálosabb Iramban Miamiban játszódik. 

A felvezető kör alatt rendkívül baljós árnyak voltak az égbolton. Az előrejelzés szerint a futam első egy órájában nem várható eső, azonban a pálya fölött rendkívül sötét felhők gyülekeztek.

Verstappen rosszul kapta el a rajtot, a holland vb-címvédő elfékezte magát az 1-es kanyarban, így Norris kis híján megelőzte, azonban a holland meg tudta tartani a pozícióját, Norris pedig öt helyet veszített és visszacsúszott a hatodik helyre. A második körben azonban bejött a virtuális biztonsági autó, ugyanis a rajt után Jack Doohan összekoccant Liam Lawsonnal, Doohan autójáról pedig leszakadt a bal első gumi és törmelék került a pályára.

Az újraindítás után Verstappen az élen maradt, őt Piastri, Antonelli és Russell követte. Azonban a holland vezetése korántsem volt megnyugtató, már csak azért sem, mert a rajt után láthatóan letaszította Norrist a pályáról. 

A vizsgálat után Verstappen megúszta büntetés nélkül, így a holland maradhatott az élen, azonban nem lehetett nyugodt, mert a 25. kör környékére jósolták az esőt. 

Tíz kör után Verstappen haladt az élen, őt Piastri és Norris követte, a két McLaren mögött pedig a két Mercedes, Antonelli és Russell autózott. Eközben a 12. helyen autózó Fernando Alonso megpördült a 12-es kanyarban, de folytatni tudta a versenyt, csak visszacsúszott a 18. helyre. 

A 11. körre Piastri megérkezett Verstappenre, az ausztrál elkezdte támadni a hollandot, aki remekül védekezett, azonban az tisztán látszott, hogy Piastrinak tempóelőnye van Verstappennel szemben, ráadásul amíg ketten csatáztak, a harmadik Norris is megérkezett mögéjük. 

A 14. körben aztán Piastri szélárnyékból megelőzte Verstappent a célegyenesben, a holland vb-címvédő próbálta tartani a pozícióját, de elfékezte magát, így kicsúszott a bukótérbe, majd csapatrádión arról panaszkodott, hogy használhatatlan a féke. 

Ezt követően Verstappennek déja vu-je lehetett, ugyanis Norris is megérkezett mögé és keményen elkezdte támadó. A holland három körön keresztül derekasan védekezett – ez alatt Piastri nyolc másodperces előnyt épített ki az élen –, de végül Norris a 18. körben előzni tudott és feljött a második helyre. 

A 19. körben George Russell, a McLaren brit pilótája csapatrádión jelentette, hogy elkezdett esni az eső, de gyorsan el is állt, így komoly hatása nem volt a versenyre. A 25. körben Piastri már 8.6 másodperces előnnyel állt az élen, őt Norris követte, aki időközben megautózta az addigi leggyorsabb kört. 

A 27. körben Verstappen kiállt kerékcserére, kemény keverékű abroncsokon folytatta a Miami Nagydíjat és a hetedik helyre érkezett vissza a pályára. 

A 29. körben elfüstölt a Haas Oliver Bearman alatt, így Doohan mellett meglett a floridai futam második kiesője is. 

Jött is a virtuális biztonsági autós fázis, a két McLarent pedig azonnal behívták a boxba kerékcserére. Piastrival és Norrisszal is gyorsan végeztek, így a két papaja visszatérhetett az élre. 

A biztonsági autós fázis vesztese Verstappen lett, akit Russell meg tudott előzni. Ráadásul a Williamsnek is óriási versenye volt, ugyanis Alex Albon megelőzte Antonellit és feljött az ötödik helyre, míg Carlos Sainz korábbi csapattársát, a ferraris Charles Leclerc-t hagyta maga mögött, így a 33. körben már a hetedik helyen autózott. 

A 33. kör végén újabb virtuális biztonsági autós fázis jött, ugyanis a brazil Gabriel Bortoleto Sauberje is megadta magát.

A zöld lámpát követően Leclerc, Hamilton és Sainz kezdtek egymással csatázni, majd Sainzot megelőzve a két Ferrari célba vette a hatodik helyen autózó Antonellit. Az élen eközben nem történt változás. A 38. körben Piastri magabiztos előnnyel vezetett, közel hét másodperccel megelőzve Norrist. 

A 39. körben Lewis Hamilton volt egy kis összetűzése a csapattal, ugyanis a hétszeres világbajnok brit pilóta a nyolcadik helyen autózott Leclerc mögött, de egyértelműen gyorsabb volt, mint a csapattársa. 

A Ferrari istállóból azonban mondták Hamiltonnak, hogy Leclerc-nek tartogatják a DRS-t, ez pedig Hamilton rossz döntésnek nevezte. Nem sokkal később aztán a két Ferrari pozíciót cserélt, a remek időket autózó Hamilton pedig elindult Antonelli nyomába. 

A 44. körben Piastri 6 másodperccel volt Norris előtt, Verstappen azonban közeledett a harmadik helyen autózó Russell mögé, így a dobogóért még kilátásban volt egy óriási csata. 

MIAMI, FLORIDA - MAY 04: Lando Norris of Great Britain driving the (4) McLaren MCL39 Mercedes on track during the F1 Grand Prix of Miami at Miami International Autodrome on May 04, 2025 in Miami, Florida.   Rudy Carezzevoli/Getty Images/AFP (Photo by Rudy Carezzevoli / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Oscar Piastri sokáig magányosan autózott Miamiban 
Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images via AFP

Tíz körrel a vége előtt Norris másfél másodpercet faragott a Piastri mögötti hátrányából, és a folytatásban is elképesztő tempót produkált. 

Az 52. körben Hamilton ismét főszereplővé vált. Miután nem tudta megközelíteni Antonellit, csapatrádión utasították, hogy adja át a pozícióját Leclerc-nek, azonban a brit pilóta ezt nem tette meg. A balhé azonban elmaradt, mert az 53. körben Hamilton átadta a helyét csapattársának. 

Az utolsó körökben aztán elmaradtak az izgalmak. Norris nem tudta tovább csökkenteni a hátrányát Piastrival szemben és Verstappen sem tudott közelebb kerülni a harmadik helyen autózó Russellhez, így az élbolyban már semmi nem változott. 

MIAMI, FLORIDA - MAY 03: Second Place Oscar Piastri (81) of Australia McLaren F1 Team and First PlaceLando Norris (4) of Great Britain McLaren F1 Team looks in parc ferme during the Sprint ahead of the F1 Grand Prix of Miami at Miami International Autodrome on May 03, 2025 in Miami, Florida. Miguel J. Rodriguez Carrillo / Anadolu (Photo by Miguel J. Rodriguez Carrillo / ANADOLU / Anadolu via AFP)
Kettős McLaren-győzelem született a Forma-1-es Miami Nagydíjon
Fotó: Miguel J. Rodriguez Carrillo/Anadolu via AFP

A Miami Nagydíjat végül Oscar Piastri simán megnyerte, ezzel az ausztrál pilóta behúzta szezonbeli negyedik győzelmét és csapattársát, Lando Norrist megelőzve továbbra is az élen áll a vb-pontversenyben. 

A világbajnoki idény két hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.

A vb-pontverseny állása (az élmezőny):

  1. Oscar Piastri 131 pont
  2. Lando Norris 115 pont
  3. Max Verstappen 99 pont 
  4. George Russell 93 pont 
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!