A Ferrari bejelentette, hogy a Forma-1-es Osztrák Nagydíj első szabadedzésén nem Charles Leclerc ül majd az SF-25 volánja mögé.
Az olasz istálló döntésének értelmében ismét Dino Beganovic vezeti majd a Scuderia versenyautóját a pénteki szabadedzésen.
A 21 éves versenyző korábban, Bahreinben már debütálhatott Lewis Hamilton helyett, ezúttal pedig Leclerc autójában bizonyíthat.
Beganovic jelenleg az F2-ben szerepel, a svéd pilóta a tizedik helyen áll az egyéni pontversenyben. A spielbergi váltás egyúttal azt jelenti, hogy az idei évre kiírt négy kötelező FP1-es fiatalszerepeltetés felét már teljesíti a Ferrari.
A Ferrari Forma-1-es csapata 10 versenyhétvége után a konstruktőri tabellán csupán a harmadik helyen áll a McLaren és a Mercedes mögött. A csapat pilótái, Leclerc és Hamilton sem számítanak esélyesnek a vb-címre, hiszen csak az ötödik és a hatodik pozíciót foglalják el az egyéni pontversenyben.
A Forma-1 2025-ös idénye június 27. és június 29. között folytatódik az Osztrák Nagydíjjal.