A Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzése közben derült ki, hogy az FIA tíz rajthelyes büntetéssel sújtotta Cunda Jukit, aki a harmadik szabadedzésen a piros zászló ellenére előzte meg a balesetet szenvedett Oscar Piastrit. A Red Bull hiába előzött sérült autót, a szabályt így is keményen betartották.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről. A 27 éves pilótának - aki tavaly is első helyen zárta a montreali kvalifikációt - ez az idei első, egyben pályafutása hatodik pole pozíciója - írja az MTI.
Russell mögött a címvédő, négyszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) végzett az időmérőn a második helyen, a harmadik rajtkocka pedig az összetettben éllovas ausztrál Oscar Piastrié (McLaren) lett.
Az időmérő első szakaszában a thaiföldi Alexander Albonnak (Williams) leszakadt a motorborítás az autója egyik oldaláról, emiatt hosszú percekig álltak a boxban a pilóták. Az első két etap ennek ellenére sem hozott igazán nagy meglepetést, de kicsik voltak a különbségek, így végig izgalmasan alakult az időmérő.
Ez a harmadik szakaszra is igaz volt, az adok-kapokból pedig végül Russell jött ki a legjobban, aki a mezőnyben egyedüliként teljesítette kevesebb mint 1:11 perc alatt az egy kört.
Az eredetileg 11. japán Cunoda Juki (Red Bull) tízhelyes rajtbüntetést kapott, így ő csak a rajtrács végéről vághat neki a 70 körös Kanadai Nagydíjnak, ami vasárnap magyar idő szerint 20 órakor rajtol.
A teljes rajtsorrend:
1. sor: George Russell (brit, Mercedes), Max Verstappen (holland, Red Bull)
2. sor: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren), Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
3. sor: Lewis Hamilton (brit, Ferrari), Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
4. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
5. sor: Isack Hadjar (francia, RB), Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
6. sor: Franco Colapinto (argentin, Alpine), Nico Hülkenberg (német, Sauber)
7. sor: Oliver Bearman (brit, Haas), Esteban Ocon (francia, Haas)
8. sor: Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
9. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), Liam Lawson (új-zélandi, RB)
10. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine), Cunoda Juki (japán, Red Bull)