Lewis Hamilton egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Ferrarinál. A hétszeres világbajnok a Kínai Nagydíjon ugyan megnyerte a sprintfutamot, ám a hagyományos futamokon egyszer sem állhatott dobogóra, és csapattársa, Charles Leclerc is rendre megelőzi.
A korábbi Forma-1-es pilóta, David Coulthard elárulta, hogy teljesen összezavarodott Hamilton döbbenetes váltása miatt, hiszen a Mercedestől a Ferrarihoz történő átigazolását még a 2024-es F1-szezon előtt jelentették be. A 40 éves sztár még azelőtt megerősítette maranellói átigazolását, hogy elkezdődött volna a búcsúéve a Mercedesnél.
Mindig úgy éreztem, hogy Lewis különleges köteléket és hűséget alakított ki a Mercedesszel. Ezért teljesen összezavarodtam, amikor hallottam a váltásáról. Kicsit olyan volt, mint Michael Schumacher Forma-1-es visszatérése a Mercedesnél,
miután oly nagyszerű dolgot épített fel a Ferrarival. Végül is Lewis útja ez, az ő története, az ő könyve, amit ír. Talán nyer majd egy nagydíjat, talán bajnokságot nyer majd, de lehet, hogy nem” – mondta az 54 éves skót autóversenyző.
A hétvégi Kanadai Nagydíj előtt Hamilton csupán a hatodik helyen áll az egyéni pontversenyben, 23 ponttal lemaradva csapattársa, Leclerc mögött, azonban 115 pontra van a bajnokságot vezető Oscar Piastritól. Ennek eredményeként Coulthard egyáltalán nem számít arra, hogy Hamilton idén nyeri meg pályafutása nyolcadik vb-címét.
Nem, nem úgy néz ki, hogy bajnok lehet
– idézte a motorsport.com a skót szavait.
A Forma-1-es világbajnoki idény június 13. és 15. között a Kanadai Nagydíjjal folytatódik Montrealban.