Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMíg a híres, ismert embereknek korábban csak arra kellett magukat trenírozniuk, hogy olyan szalagcímekben köszön vissza a nevük, amikhez semmi közük, netán olyan szavakat adnak a szájukba, amit soha nem mondtak, addig a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése szélesre tárta az álhírgyárak kapuit. Így már azon is alig kell meglepődni, ha valakinek, mondjuk egy Forma-1-es csapatfőnöknek egy pornófilmben tűnik fel a feje.

Fotó: ANDREA DIODATO / NurPhoto
Toto Wolff, a pornósztár
A Mercedes AMG-Petronas csapatfőnöke, Toto Wolff, például pont így járt. A német sportvezető azonban meglepően lazán kezeli a helyzetet, legalábbis ez derül ki a GP Blognak adott interjúból. Az MI-vel készült képek és videók kapcsán azt mondta, hogy úgy látszik, a róla készült tartalmaknak nem a fiatal netezők, sokkal inkább a felnőtt korcsoport a célcsportja.
Időnként persze én is szétnézek a neten, és látom az MI-vel rólam készült fotókat. Komolyan mondom, valahol szórakoztat is. Aztán ott vannak a deep fake holmik, tudomásom szerint van olyan pornófilm is, amiben az arcommal szerepelek
– mondta Wolff, akit nem különösebben zavar a dolog.
„Amíg jól nézek ki és jól teljesítek a filmben, addig nem zavar” – válaszolta nevetve, sőt még azt is elárulta, hogy a háromszoros világbajnok, Niki Lauda mindig végignézte a felnőtt filmeket, és a végén nagyon sajnálta a hölgyeket, akiket az események végeztével csak úgy faképnél hagytak az urak.
Ez is az F1 sikerességét jelzi
Wolff beszélt arról is, hogy gyakran kiforgatják a szavait, illetve adnak olyan mondatokat a szájába, amiket sosem mondott, de már megtanult ezeken túllépni, nem csinál belőlük ügyet. Szerinte az, hogy az internet tele van Forma-1-es hírekkel, és emberek veszik a fáradtságot, hogy álhíreket és álvideókat gyártsanak, azt jelzi, hogy a sportág rendkívül népszerű, és, ami fontos, egyre népszerűbb a fiatalok körében.
Sokkal jobb, ha deepfake pornókat gyártanak rólunk, mintha senkit nem érdekelne, amit csinálunk
– tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek:



