Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÖt évvel a horrorbalesete után újra Forma-1-es autóba ül a megégett sztárpilóta, Romain Grosjean.

Fotó: TOLGA BOZOGLU / POOL
Horrorbalesete után újra F1-es autóba ül Romain Grosjean
A francia versenyző a 2020-as Bahreini Nagydíjon nem sokkal a rajt után egy kisebb koccanás nyomán a pálya melletti szalagkorlátba csapódott, autója kettétört és kigyulladt.
Grosjean csodával határos módon majdnem sértetlenül megúszta az esetet, de 28 másodpercig a lángok között volt, ennyi időre volt ugyanis szüksége, hogy kiszabadítsa magát az ülésből és kimásszon a roncsból.
A pilóta bal kezén - melyet többször műtöttek - még mindig ott vannak az égésnyomok. Azóta már kiderült, hogy az autó becsapódás előtt mért utolsó sebessége 221 kilométer/óra volt, magánál az ütközésnél pedig 67 G-s erőhatást mértek a műszerek.
A 39 éves Grosjean akkori csapata, a Haas jóvoltából pénteken az olaszországi Mugellóban tesztelhet egy 2023-as autót, ez lesz az első alkalom, hogy a baleset óta F1-es versenygépet vezet.
A gyakorláson azt a sisakot fogja viselni, amelyet három gyermeke rajzai díszítenek, ez a fejvédő lett volna rajta a 2020-as idény utolsó versenyhétvégéjén Abu-Dzabiban, azonban a baleset miatt az utolsó két nagydíjon már nem indulhatott.
Grosjean a balesetét követően kikerült az F1 körforgásából, azóta az Egyesült Államokban zajló IndyCar-sorozatban szerepelt, de részt vett a La Mans-i 24 órás viadalon is.


