A McLaren Forma-1-es csapata igazán kényes helyzetbe került: a legnagyobb visszhangot a monzai Olasz Nagydíjon történt utasítás váltotta ki, amikor Oscar Piastrit arra utasították, hogy engedje át a pozícióját Norrisnak.

Fotó: PHILIPPE LOPEZ / AFP
Nagy visszhangot keltett a McLaren csapatutasítása
A helyzet abból adódott, hogy Norris egy balszerencsés, lassú kerékcsere következtében Oscar Piastri elé került a pályán, noha eredetileg Lando Norris volt előrébb. A csapat a rádión határozottan utasította Piastrit a helycserére, aki rövid ellenkezés után eleget tett a kérésnek:
A lassú boxkiállás a verseny része, nem igazán értem, mi változott meg….
Norris és Piastri végül a második, illetve harmadik helyen értek célba Max Verstappen mögött. Az eredmény azonban másképp is alakulhatott volna a csapattársak között, ha a McLaren nem alkalmaz ellentmondásos csapatutasításokat.
Max Verstappen is értetlenkedett a Red Bullnál – „Aha, csak mert lassú volt a kiállás?”.
Hasonló szituáció már előfordult korábban is: a 2024-es Magyar Nagydíjon Norris hasonló helyzetből húzott előnyt. A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella több alkalommal hangsúlyozta, mindig azt keresik, mi szolgálja leginkább a csapat érdekeit, de elismerte, hogy ezek a helyzetek különösen feszültté teszik a vb-harcot.
A botrányos eset feszültséget keltett, de kifelé egységet mutatnak
A két pilóta eltérően, de nagyon profin kezelte a döntéseket. Norris kijelentette: „Ha fordított helyzet lenne, nekem is ugyanígy kellene cselekednem. Ez mutatja, hogy miért vagyunk jó csapat”, míg Piastri, bár nem volt elégedett az utasítással, hangsúlyozta, hogy a csapat az elsődleges.
Az esetet követő belső megbeszélések során Piastri elmondta, hogy „a csapat most már nagyon tisztán látja, hogyan akarunk versenyezni egymás ellen a hátralévő futamokon” – tehát igyekeznek minden pilóta számára egyértelmű, átlátható szabályokat lefektetni.
- Mindkét pilóta megerősítette, hogy a monzai botrányt követően részletes egyeztetések zajlottak le a csapat vezetésével; ezeken a fórumokon minden részletet „átbeszéltek és tisztáztak”, hogy mindenki tudja, hogyan fognak egymás ellen versenyezni a szezon hátralévő részében.
- Oscar Piastri a nyilatkozatai alapján elfogadta, hogy „megfelelő indokok” szóltak a sorrend-cseréről, bár megjegyezte: hasonló helyzetben gyors megoldást vár, és minden forgatókönyvet úgysem lehet előre letisztázni.
Pilóták reakciója
- Norris és Piastri is hangsúlyozták, hogy a jövőben is készek lesznek csapatutasításnak eleget tenni még akár a világbajnoki cím sorsát befolyásoló helyzetben is.
- Piastri külön kiemelte: „Normális, hogy az adott pillanatban eltérő érzéseik támadnak, de nagyon jó beszélgetéseink voltak, most már tiszta minden”.
- Zak Brown, a csapat vezetője szerint a légkör „egységes és lojális” maradt, a közös filozófia megőrzése mindenki érdeke.

Fotó: ANTON VAGANOV / POOL
Megoszlanak a szakértői vélemények
A brit média és az F1-es szakértők közül többen kiemelték, hogy bár a konfliktus kezelése kívülről jónak tűnhet, a csapat morális gerincét próbára teszik ezek a helyzetek.
A világbajnok Nico Rosberg a McLaren döntését a „legkevésbé rossz” opciónak minősítette; szerinte versenyzők egymás elleni vb-harcában nem lehet mindig mindenki elégedett, de a stabil csapatirányítás hosszú távon erősíti az egységet, de nem mindenki látja így. A volt Forma-1-es vezérigazgató, Bernie Ecclestone és úgy véli, hogy a McLaren inkább Norris világbajnoki címét preferálná Piastri helyett. A svájci Blick lapnak nyilatkozva őszintén beszélt a kialakult helyzetről.
„Folyamatosan a tisztességességről beszélnek. De vajon tisztességes-e Piastrit megbüntetni a csapat hibájáért? Nem. Kezd az az érzés kialakulni, hogy a McLaren inkább egy Lando Norris nevű világbajnokot szeretne. Az olyan hibák, mint az elhibázott bokszkiállások, motormeghibásodások és felfüggesztési problémák talán ritkábbak lettek, de részei a sportnak" – mondta az esetről Ecclestone.

Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via AFP
A korábbi Haas-csapatfőnök, Günther Steiner szerint Norris favorizálásáról van szó.
„Nem hiszem, hogy erről lenne szó” – nyilatkozta a The Red Flags podcastben.
Szerintem egyszerűen túlgondolták a fair-play kérdését. Már nem Landót és Oscart látják, hanem csak két autót. Azt mondják maguknak, hogy mindennek igazságosnak kell lennie. Csakhogy az élet nem mindig igazságos.
Hogyan befolyásolja a Piastri-Norris eset a világbajnoki harcot?
Az aktuális állás szerint Oscar Piastri 324 ponttal vezeti a világbajnokságot, Lando Norris 299 ponttal második. Az olasz versenyt követően 31 pontos előnye 25-re csökkent az azeri hétvégén, ahol Piastri balesete, Norris gyenge rajtja és Max Verstappen magabiztos győzelme befolyásolta az állást. A csapatutasítások célja világosan az volt a McLarennél, hogy megőrizzék Norris matematikai esélyét.
Természetesen nincs konkrét bizonyíték arra, hogy Piastri Azeri Nagydíjon történt balesetének (és általában a hibákkal teli bakui hétvégéjének) fő oka a monzai csapatutasításból fakadó pszichés nyomás lett volna, de kizárni sem lehet.
Piastri hangsúlyozta, hogy a hibákat „egyszerű, saját hibáknak” tartja, amik „nem voltak méltóak hozzá” – kiemelte, hogy túl hamar akarta elkapni a rajtot, majd nem mérte fel jól a tapadást és a szélárnyékot a balesetnél, de minden felelősséget saját magára vállalt.
A McLaren részéről Andrea Stella csapatfőnök is megerősítette: Piastri általában kiemelkedően higgadt, stabil karakter, „minden bajnoki évben előfordulnak hibás hétvégék, még a legnagyobbakkal is”, és nem látja jelét annak, hogy Piastri megtört volna pszichésen.
Szakértői oldalról viszont akad olyan vélemény, például Jacques Villeneuve részéről, aki szerint „a bajnoki csata nyomása talán elkezdett megmutatkozni Piastrin".
Ez nem is annyira meglepő, mert amellett, hogy Norris egy futamgyőzelemre van már csak Piasritól, megérkezett a harcba a címvédő Max Verstappen is. A Red Bull holland sztárját már mindenki temette, de miután a McLaren csapatutasításokkal van elfoglalva, Verstappen Monzában és Bakuban is nyerni tudott.
A két győzelemmel pedig 255 pontja van, így hét futammal a vége előtt már csak 69 pont a hátránya. Ha van versenyző a világon, aki innen is képes nyerni, az pont a holland klasszis.
Az eredmények alapján valószínűnek tűnik, hogy a McLaren célja a pontok maximalizálása és az, hogy mindkét pilóta megőrizze a világbajnoki esélyét – de egy újabb csapatutasítás könnyen elronthatja a jó hangulatot, főleg, ha a sorrend közvetlenül befolyásolja a világbajnoki cím sorsát. Persze Piastri még mindig előnyben van, de Norrisnak több „jó pálya" is jön a naptárban – köztük olyanok, ahol már korábban bizonyított. Eközben a Red Bullnál arra készülnek, hogy Max Verstappen lehessen a nevető harmadik...




