Az Origón is beszámoltunk péntek ebéd után arról, hogy Lewis Hamilton nyitott az élen az Olasz Nagydíj első szabadedzésén. A hétszeres Forma-1-es világbajnok mögött Charles Leclerc teljesítette a leggyorsabb kört, így kettős Ferrari-siker született Monzában, ahol a Williams pilótája, Carlos Sainz végzett a harmadik helyen. A második tréning első tíz percének legérdekesebb jelenetét a Mercedes egyik pilótája, Kimi Antonelli hozta, amikor a kavicságyba rakta az autóját az egyik kanyar bejáratánál, lengett is a piros zászló. A pályabíróknak kellett egy jó öt perc, hogy ismét alkalmassá tegyék a pályát az edzésre, de Verstappen ezután egy érdekes problémával találta szembe magát.

Fotó: LUCA ROSSINI / NurPhoto
Verstappen nem érezte rendesen az autót
Sokat csúszkáltak a versenyzők, az első félóra után érdekesen állt az élmezőny, Sainz állt az első helyen, mögötte Verstappen és Albon. Aztán felgyorsultak az események, hamar átvette a vezetést Norris, Albon viszont feljött mögé, míg a harmadik Hülkenberg lett. Ezt követően a Ferrari is megérkezett, Hamilton beköszönt a dobogóra, Norris mögé pedig Sainz ideje volt elég akkor, amikor kevesebb, mint 25 perc volt már csak vissza.
Verstappen ráadásul azt is jelezte, hogy kellemetlen problémával néz szembe, nagyon ugrál alatta az autója, amit a Red Bull csapatánál vettek és majd valamit kezdenek a dologgal. Norris végül maradt az első helyen a második szabadedzés leintésénél, mögötte pedig Leclerc és Sainz végzett (dobogón egy tizeden belül mindhárman) Piastri, Hamilton és Verstappen előtt (ez lett az első hat sorrendje).
Az F1-es Olasz Nagydíj hétvégéje szombaton 12:30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik, 16 órától pedig majd az időmérőt rendezik meg, míg az 53 körös monzai futamra vasárnap 15 órától kerül majd sor.