Vágólapra másolva!
Legközelebb október közepén állnak rajthoz a versenyzők a száguldó cirkuszban az Amerikai Nagydíjon. A Forma-1 konstruktőri világbajnoki címét ismét megnyerő McLaren közben az F1 illetékeseitől megkapta a maga gratulációját.

Még összesen hat futam van vissza az idei Forma-1-es szezonból, a soron következő nagydíj az amerikai lesz október közepén. Arról még az Origón is beszámoltunk, hogy az F1-es Szingapúri Nagydíjon a Mercedes pilótája, George Russell rajt-cél győzelmet aratott, míg az egyre jobb formát mutató Max Verstappen ismét a McLarenek elől rajtolhatott, és meg is tartotta előttük a második pozíciót. Ami a legfontosabb volt jelen cikkünk szempontjából, az az, hogy a wokingi csapat ugyan futamgyőzelmet ezúttal nem ünnepelhetett, de volt oka az örömre, mert a konstruktőrök között megvédte címét a Forma-1-ben. Ráadásul tette mindezt úgy, hogy még hat verseny hátravan a szezonból, mondjuk úgy azért könnyű, hogy a McLaren írd és mond mintegy 325 ponttal vezet a második helyezett Mercedes mögött (kétszer annyi pontja van a csapatnak).

A McLaren pilótái behúzták a konstruktőri vb-címet a Forma-1-ben
A McLaren pilótái behúzták a konstruktőri vb-címet a Forma-1-ben
Fotó: ALESSIO MORGESE / NurPhoto

A McLaren tizedszer nyerte meg a Forma-1-ben ezt a címet

Az F1 illetékesei a hivatalos X-oldalukon gratuláltak az istállónak, megemlítve azt is, hogy a McLaren a jubileumi, tizedik konstruktőri világbajnoki címét szerezte meg.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!