Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok közösségi médiában osztotta meg gondolatait. Lewis Hamilton nehéz időszakon megy keresztül, miután szeretett kutyája, Roscoe elhunyt, a Szingapúri Nagydíjon pedig csak a nyolcadik helyen ért célba.

A hétszeres világbajnok brit versenyző, Lewis Hamilton most közösségi média oldalán osztotta meg érzéseit követőivel.

Lewis Hamilton érzelmes üzenetet küldött a rajongóinak
Lewis Hamilton érzelmes üzenetet küldött a rajongóinak
Fotó: WAN MIKHAIL ROSLAN / NurPhoto

Lewis Hamilton hálát érez Roscoe miatt

„A nehéz hét után jó újra otthon lenni" – kezdte bejegyzését Hamilton. 

„Volt időm átgondolni a szingapúri történéseket, és amit most leginkább érzek, az a hála. A támogatás és szeretet, amit Roscoe elvesztése után kaptam, erőteljes emlékeztető volt arra, hogy még amikor sötétnek tűnnek is a dolgok, mennyi jó van a világban. 

Csak észre kell venni."

„A pályán történtekben is a pozitívumokat keresem. A média címlapjai csak egy történetet mesélnek el – azt, amikor nem sikerülnek tökéletesen a dolgok, vagy amikor nem nekünk kedvez a szerencse. Én azonban az elmúlt hónapokban a másik történetre koncentráltam: arra, hogyan reagál a csapat, amikor valami balul sül el. Hogyan állunk talpra, és megyünk tovább."

„A tegnapi nap tökéletes példa volt erre. A stratégiánk jó volt, de a fékhiba visszavetett minket, épp amikor kezdtünk lendületbe jönni. Most visszatérünk a gyárba, tanulunk az előző versenyből, és készülünk a következőre."

Nagyon büszke vagyok erre a csapatra, és szeretnék olyan eredményeket szállítani, amit ők és a tifosi megérdemelnek. Látom az előrelépést és a kemény munkát minden egyes verseny mögött, de ez a Ferrari. A fejlődés önmagában nem elég. A nagyság eléréséhez még többre van szükség, jobbnak kell lennünk.

Együtt rengeteg mindent elérhetünk, és ha építeni tudunk a sikereinkre, és változtatunk azokon a dolgokon, amiken kell, biztos vagyok benne, hogy sikerül."

A Ferrari pilótája a Marina Bay utcai  ályán egy késői fékhiba miatt nem tudott támadást indítani az ötödik helyért Kimi Antonelli ellen, ráadásul egy öt másodperces időbüntetés miatt még a hetedik pozíciót is elvesztette Fernando Alonsóval szemben. A Motorsport szerint a Ferrari gyenge szingapúri szereplése különösen fájó, hiszen a csapat egyre lejjebb csúszik a konstruktőri bajnokságban. Míg korábban a McLaren mögött stabilan a második helyen álltak, mostanra a Mercedes mögé szorultak, és a Red Bull is egyre közelebb kerül hozzájuk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!